A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BALÁZS Géza: Égetett szeszes italok készítése és fogyasztása a Közép-Tisza vidéken

- újították fel, s egy újabb 550 literes főzőüstöt szereltek fel. A felújítást a Gyöngyösi Áfész rézműves részlege — amely kimondottan erre a feladatra szakosodott — végezte. A csegei pálinkafőzde vonzáskörzete Hajdú-Bihar megye északnyugati vidéke. A legtávolabbi főzetők a megyeszékhelyről, Debrecenből, valamint Hajdúböszörményből, Polgárról jönnek. Mivel a főzőüst kapacitása nagy, a munkával rendszerint áprilisra végeznek, s ilyenkor júliusig szünetel a főzés. A főzetők 400 kg nyersanyaghoz 1 mázsa fát hoznak. A tiszadorogmai szeszfőzde üstje csak 260 literes. Ennek megfelelően hosszabb ideig kénytelen üzemelni, csak júniusban és júliusban tartanak szünetet. Borsod és Heves megye szinte minden tájáról szívesen keresik föl a dorogmai főzdét. Leggyakrabban — a helybelieken kívül — Tiszavalkról, Négyesről, Egerlövőről, Szentistvánról, Poroszlóról, Kétútközről, Egyekről, Ároktőről. (Egyek ugyan tiszántúli község, de ennek a falunak hagyományosan régi kapcsolatai vannak Dorogmával. A két falu között rendszeres kompjárat van; egyeki cigánykereskedők vásárolják föl a dorogmaiak vesszőkosarait, s gyakran járnak át egymás üzleteibe is. A pálinkafőzdébe azonban nem komppal, hanem Tiszafüreden keresztül, hídon járnak az egyekiek.) A dorogmai szeszfőzde „előjegyzési naplójában" még mohácsi illetőségű főzető is szerepel. A bábolnai születésű nagymamához járnak vissza látogatóba, s közben lefőzetik a pálinkát. A kisebb kapacitású szeszfőzdének azért nagy a vonzereje, mert kisebb mennyiségű cefrét a nagyobb főzdék rendszerint nem vállalnak. Mezőkövesden nagy szeszfőzde van, ám oda azért nem szívesen viszik a nyersanyagot, mert állítólag nem azt kapják meg pálinkában, amit ők vittek. A tűzrevaló fát a dorogmai főzdébe is ki-ki maga viszi; 3-4 zsák fa kell egy üsthöz. A dorogmai szeszfőzde az áfész kezelésében van, a felszabadulás óta Baráti Mihály, Lapostyán Ferenc és ifj. Sánta Ferenc üzemeltette. 7. A főzetési szezon mindkét pálinkafőzdében az eperpálinkával kezdődik. Az eperpálinkát kell a legkorábban, általában július 20. és augusztus 20. között kifőzetni. A Közép-Tisza vidéken a mai napig eleven hagyománya van az eperpálinka-főzésnek. Szeptemberben, októberben a szilva- és vegyespálinka van soron. Novemberben kezdődik az almapálinka, januárra—februárra marad a törköly és más maradék főzése. Tiszacsegén és Dorogmán a főzetésre kerülő nyersanyagot cefrének nevezik, ettől délre, Tiszafüreden, Poroszlón már csórénak, mosléknak. (Az Északi-középhegység több vidékén ciberének nevezik a cefrét.) Tiszadorogmán a pálinkafőzésnek hagyományosabb eszközkészletét lehetett megfigyelni. A cefrét vagy csórét többen hozták fahordóban (állítás szerint a cefrének jót tesz a fahordó), s többen vitték el, tárolták fából készült pálinkáshordóban, ami manapság egyre ritkább. Tiszadorogmán a fahordót Papp Gyula kádármester máig készíti, s az emberek igénylik is. A pálinkáshordók kisebb űrtartalmúak és több — gyakran 6 — abroncs fogja össze őket. Nem találkoztam a Közép-Tisza vidéken a gödörben való cefreérleléssel, bár bizonyára nem ismeretlen ezen a tájon sem. Elbeszélésből tudom, hogy a borsodivánkai termelőszövetkezet fóliás gödörben, silógödörben 5000 liter pálinkát érlel. 8. Általános vélemény szerint „inggombból is lehet pálinkát főzni". Mégis ennek a vidéknek is vannak hagyományos, nagy múltú és időszakosan ismert, főzött periférikus jelentőségű pálinkafajtái. 281