A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - TAGAI Imre: A vizualitás cézanne-i forradalma és az avantgarde

színűek, mindig tartanak valahová, egyik árnyalattól egy másik felé (gondoljunk pl. az egész kései Mont Sainte-Victoire képekre). Ez a radikális, vizuális következményeiben ilyen következetesen eddig végig nem vitt elv, hogy a szín teret formál, Cézanne-nál szorosan összekapcsolódik a térábrázolás három olyan forradalmian új mozzanatával, melyek önmagukban függetlenek a színektől, de Cézanne-nál a „szín teret formál" — elv szigorú betartásával mégis mindig a színek révén jutnak érvényre. A térábrázolás három új mozzanata a következő: 1. Az objektumot két szemmel nézzük, ahogy a valóságban is. 2. A szubjektumnak szabad mozognia, jobbra-balra, le-föl, hogy a tárgy struktúráját jobban megfigyelhesse, analizálhassa. 3. A 2. mozzanatból következik, hogy Cézanne-nál a tér nem független az időtől, képein nemcsak tér- hanem időbeli kiterjedés is ábrázolva, érzékeltetve van a megfelelő absztrakciós eszközökkel. A fenti három mozzanatot példákkal is érzékeltetem. Ami az első mozzanatot, a két szemmel nézést illeti, gondoljunk pl. arra, mikor egy perspektivikus vonal egy tárgy mögött nem ott, s esetleg nem abban az irányban folytatódik, mint ahogy eltűnt mögötte (mert — tegyük fel — ahogy eltűnt azt a bal, ahogy kijött azt a jobb szemünkkel néztük). Ez az absztrakciós eszköz persze szolgálhatja adott esetben a szubjektum elmozdulásának kifejezését is (le-föl, jobbra vagy balra). Ezzel máris a 2. mozzanatnál vagyunk, ti. hogy a szubjektumnak szabad mozognia a megfigyelés érdekében a tárgy előtt (némileg a tárgy körül). A le-föl mozgásra hoznék itt egy lényeges példát, nevezetesen mikor a köcsög vagy más edény alsó ellipszisével azt érzékelteti, hogy honnan, a felsővel pedig, hogy meddig mozdult el. Bár a 3. mozzanat — az időbeli kiterjedés — magától értetődően benne van a 2.-ban, azért erre is hozok egy explicitebb példát. Egy „Dinnyés csendélet" című 1900-ban festett akvarellről van szó, melyen a dinnyét számtalan „keresővonal" veszi körül, mintha csak nem tudta volna Cézanne, hogy hova is rajzolja. Valójában ebben azok a nézetek fejeződnek ki egyidejűleg, melyek a szubjektum ilyen, vagy olyan irányú, s nyilván időbe telő elmozdulásaiból adódtak volna. Mindezzel tehát Cézanne túllépett a hagyományos térszemléleten (anélkül, hogy misztikumba fullasztotta volna a problémát). A szubjektum-objektum viszony vizuális analízisének egy magasabb fokát nyújtotta azáltal, hogy nála egy konkrét, két szemmel néző s a tárgy körül elmozduló, az időtényezővel is élő szubjektumról van szó, aki mindezzel a mozdulatlan, tőle független objektumot egy új értelmi-érzelmi összefüggésben, az individuális szabadság új lehetőségeit felhasználva elemzi. Fontos hangsúlyoznunk: Cézanne nem elvetette, hanem racionális értelemben megszüntetve-megőrizte a hagyományos térszemléletet, mint absztrakciós rendszerének egy tisztán soha nem érvényesülő, de tendenciaszerűen jelenlevő mozzanatát (gondoljunk a „fél szem" s a ponttá zsugorított, kiragadott pillanat problémájára). Cézanne-nál tehát ugyanúgy egy a konkrét individuumtól, szituációtól elválaszthatatlan tér—idő tartományról s ebben ábrázolt, absztrahált objektumról van szó, mint Einstein fizikai világképében, akinél tér és idő szintén nem független egymástól, s a megfigyelő adott helyzetétől, paramétereitől. A párhuzam persze csak bizonyos pontig 202