A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - FARKAS Péter: Kazinczy Ferenc episztolái

Vitkovicshoz (1809—1811) című eléggé elkülönült helyet követel magának átmenetet képezvén a tanító költeményekhez, s határozottan van programnyilatkozat jellege is. Ez utóbb említett sajátsága, miatt rokonságban van ez az episztola a tartalom és szerzői szándék szerint is összegző versekkel melyek ismét, külön csoportot alkotnak. Kettő tartozik ide. az episztolák közül: Berzsenyihez (1809), Gróf Széchenyi Istvánhoz (1831). Erős rokonságban van e csoporttal a Gróf Kornis Mihályhoz (1821) intézett költői levél. Ellenállnak a tipologizálásnak a következő episztolák: Kazinczy Lászlóhoz (1787), Döme Károlyhoz (1790), Bugaci Csárdához (1810), Szentgyörgyi Józsefhez (? ), mert töredékesek, mert a Bugaci-episztola átírás, utánérzés stb. Kimaradt a Horváth Ádámhoz (1789) intézett költői levél a csoportokból, mert kirívó egyedi vonásai miatt különös csoportot követel magának, ámbár bizonyos részletei miatt lehetne filozofikus költemény is. Ez a némelykor erőszakolt, mechanikus elkülönítés, éppen nehéz kivitelezhetősége miatt, nagyon fontos dologra hívja föl a figyelmet. Ez pedig a Kazinczy episztolák egységessége. Arról van szó, hogy valamennyi episztolának van valamiféle erkölcsi magva. Az a szembetűnő, hogy a közlés tartalma és a szerző szándéka szerint elkülönített típusok (a szatirikus megoldású alcsoporttal együtt) mind. alárendelődnek egy magasabb életmű egységnek, az etikus ember meg nem alkuvó megnyilatkozásának. A tartalmat és a szándékot összefogja a cél: az erkölcs normáinak meghatározása és bemutatása. Általánosságban a filozofikus költeményekben, konkrétan az etikus-tanító episztolákban, részben az irodalomra és a nyelvi-irodalmi harcokra vetítve az összegző költői levelekben és egészen elaprózva, leginkább a barátság köntösébe burkolva, az azonos nézetűek összetartozását hangsúlyozva, tehát egy emberre vonatkoztatva az alkalmi-köszöntő levelekben Összegzés. Az ellenvetéseket megelőzendő érdemes talán megemlíteni azt, hogy Kazinczy esetében a verstani, poétikai, irodalmi, nyelvújítási kérdések feldolgozásának sem csak tudományos, politikai, esztétikai alapja volt. Az episztolák legalábbis azt.sugallják, hogy ő erkölcsi kötelességének érezte a haladás szolgálatát. S szépségimádatának sem csak esztétikai alapjai voltak, hiszen kézenfekvő, hogy a magasabb erkölcsi régiókba emelkedett ember önmaga a szépség, vagy legalábbis birtokosa a szépségnek. Filozófiai tépelődése, a kanti magánvaló megismerhetetlenségéről és a szívünkbe nézés szükségességéről mi más, mint az etikus ember önvizsgálata? Az erkölcs társadalmi, osztálygyökerű. Az ember problémája az azonosulás. Kazinczy a saját változó világában, melyet éppen ő is változtatott, kétszeresen megküzdött ezzel az azonosulással. Őrizgette magában a régi, patriarchális tekintélytiszteletet. Belegyökerezte.tte ebbe a szellemi nagyság előtt meghajolni tudás készségét. Felépítette erre a szellem megragadásának erkölcsi szükségletét. S végül megkoronázta ezt a törzset a cselekvésre elkötelezett ember szerteágazó világával. A cselekvő Kazinczy a nyelvre (és az irodalomra) vetette rá magát. Talán Herder, J. G.

15 első IS.Herder, J. G. 1983. 281. Ugyanezen kötet 430. oldalán (Levelek a humanitás előmozdítására 120. levél) olyan herderi gondolat olvasható, mely segít igazolni azt, hogy Kazinczy igenis megközelíthette az irodalmat etikai oldalról. íme: „Hogy végül az illendőség a költészet lényeges 184