A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

EMLÉKÜLÉS Herman Ottó születése 150. évfordulóján - BÖKÖNYI Sándor: Herman Ottó, a természettudós

Herman OTTÓ, A TERMÉSZETTUDÓS BÖKÖNYI SÁNDOR Manapság sokat beszélnek a tudománytörténészek a múlt század, különösen a szá­zadvég nagy polihisztorairól, egyikben vagy másikban megtalálni vélik az utolsó polihisz­tort, s jónéhányuk számára Herman Ottó volt egy ilyen. Magam nem tartom őt poli­hisztornak, hanem egy olyan, a maga kora tudományos elmaradottsági állapotából kiemel­kedő darwinista, evolucionista tudósnak, aki hatalmas mennyiségű anyaggal és adattal dolgozott és aki világosan látta, hogy a tudomány egyes kérdéseivel nem szabad öncélúan, önmagukban foglalkozni, hanem összefüggéseikben kell vizsgálni azokat. Éppen az előbbiek miatt, azaz mert Herman Ottó lehetőleg mindent összefüggései­ben vizsgált, nehéz a régész Herman Ottót a néprajzostól vagy a természettudóstól elkülö­níteni, s azt hiszem ennek ő maga se mondana ellent. Pl. „A magyar halászat könyve" első kötetében (1887) a néprajzos Herman Ottóval találkozunk, a másodikban (1888) viszont már a természettudós Herman Ottóval. Ez néha fejezetenként, sőt egy-egy fejezeten belül is változik, s ez munkáinak még ma is egyik fő vonzereje. Az tény viszont, hogy tudományos érdeklődése először a természet, közelebbről az állatvilág felé irányult. 15 éves korában kitanulta a madártömést, s 1864-ben Brassai Sámuel, aki valóban az utolsó polihisztorok egyike volt, felvette a kolozsvári múzeumhoz „konzervátor"-nak. Itt a híres Brehm-könyv lett a bibliája. Elsősorban a madarak felé fordul a figyelme és számos fajjal gyarapította a múzeum gyűjteményét, ott találkozik azonban először a népi halászat ősi formáival is. Első tanulmányai is ott jelennek meg 1865-ben, a kabasólyom életéről, majd a mezőségi pókfaunáról és a faunakutatás jelentőségéről. Még csak 20 éves, amikor szembe­fordul az akkori morfológiai, azaz alaktani, leírás jellegű muzeológiával és rájön, hogy az állattani kutatás csak úgy tudja betölteni feladatát, ha népszerűsítő munkákban ismerteti a hazai állatvilágot. Kolozsvár azonban hamarosan szűknek bizonyul számára, Pestre kerül, ahol a Ter­mészettudományi Társulat megbízta a magyarországi pókfajok tudományos feldolgozá­sával. Közben kinevezik 1875-ben a Nemzeti Múzeum állattárába és 1876—79-ben meg­jelenik háromkötetes pók-monográfiája, mely 34 új fajt (a 314 leírt közt) is tartalmazott, s amely máig is használható, standard-munka, márcsak azért is, mert az egyes fajokról pontos ökológiai leírást is adott. Ebben az időben kezdődik hallatlan energiájú tudományszervező tevékenysége, s bár 1879-ben elhagyja a Nemzeti Múzeumot, ám a Természettudományi Társulat munká­jában továbbra is részt vesz. 1877-ben megindítja a Természetrajzi Füzeteket, melyekből később a Természettudományi Múzeum évkönyvsorozata nő ki. 1882-ben résztvesz az 13

Next

/
Thumbnails
Contents