A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - FALUSSY József: Kísérlet az orosz főerő előnyomulásának feltartóztatására 1849. júliusában

nem? jön-e sereggel vagy nem? " Másutt: „. . . de ha oly veszély környékezné . .., mely az áttörést lehetetleníti, inkább vonuljon vissza Komáromba."

38 Csak legalább őt, a fővezért értesítse. Viszonya, közben korántsem volt felhőtlen másik beosztottjával Perczel Mórral sem. Emlékiratában kezdetben csak a napi teendők fölötti vita, haszontalan súrlódások szerepelnek általánosságban, a Pest elhagyását követő napokra vonatkozóan. De néhány sorral alább az ellentét okát röviden és találóan fogalmazza meg. „Perczel azonban az alárendeltséget soha nem tűrhetvén, akkor, midőn rögeszméje azt tartá, hogy a haza mentője egyedül ő, azt még kevésbé tűrhette, s mindig függetlenül szeretett rendelkezni."

39 Mindezek, amint a következőkben látni fogjuk, nagymértékben kihatottak e magyar sereg harci tevékenységére. A 4 hadsereg nagyjából átlós irányban mozgott előre. Az oroszok az egyik átló hosszabb szálán DNY-i irányban a Pest felé vezető országúton haladtak előre, míg Haynau csapatai számára a főváros volt cél, hogy szövetségeseikkel az érintkezést fölvegyék — ami meg is történt. Július 15-én az orosz fővezér az osztrákoktól is értesült a magyarok komáromi elindulásáról (júl. 12.).

40 Az osztrák fővezér azonban nem tudott érdemben beleszólni a küzdelembe, mert 16-án megindított csapatai csak 22-én voltak már támadásra készen Pesten, kb. 38 000 ember. A Görgey vezette magyar csapatok (3 hdt. kb. 25 000 ember) a Dunát követve, a másik átló rövidebb szárán D-nek fordultak, a leghosszabb utat pedig Perczel hadtesteinek kellett megtenni, Szolnok térségéből előrenyomulva. A két magyar sereg között azonban alkalmi híreken, levélen kívül semmi rendszeres összeköttetés nem volt, pedig ebben a félelmetes helyzetben a hadműveletek szoros összehangolására lett volna szükség. De sem Perczel, sem Görgey nem rendelkezett a másik sereg hollétéről pontos információval. A két átló metszéspontja kb. Gödöllő-Aszód térségében volt. Paskievics, aki biztos volt benne, hogy Görgey Komáromból előbb utóbb kénytelen lesz elvonulni, megkísérlendő a délvidéki egyesülést, e környéken akarta a magyar vezér útját állni. Számításai szerint a Wysocki hdt.-et D-re kellett nyomni, hogy előrenyomuló balszárnyát ne fenyegesse. A két hdt. egyesülése azonban növelte aggodalmát, annál is inkább, mert létszámukat jelentősen túlbecsülve mintegy 50 000 főre tette. Az egyesülés pillanatnyilag veszélyeztette Paskievics elképzeléseit, de a hadjárat egészének kimenetelére változást nem gyakorolt. Perczel helyes elképzelése az volt, hogy a Miskolc—Pest országút felé, ÉNY-ra támad, zavarva az orosz felvonulást, hogy így könnyítse meg Görgey áttörését. (Emellett a tiszai átjárók őrzésére is gondot fordított.)

41 A megvalósításra lépést is tett. Joggal vetődhet viszont fel a kérdés, hogy az esetleges egyesülés esetén milyen együttműködés lett volna remélhető a két rivális tábornok között, hiszen ellentéteik, sőt gyűlöletük egymás iránt nyüt titok volt. Görgey pl. tiszafüredi viselkedésével, Perczel pedig lemondásaival eléggé nyilvánvalóvá tette, hogy maguk fölött parancsolói nem tűrnek, s a döntéseket katonai tekintetben maguk szeretik hozni. 3S. Gelich R., 1882. III. 673. 39. Mészáros L.

t 1867. II. 293. 40. Gelich R., 1882. III. 747. 41. WaldapfelE., IV. 210-211.; Gelich R., 1882. III. 757. 130