A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - B.KOVÁCS István: Erkölcs és fegyelmezés a felsővályi egyházban a jobbágyfelszabadítás előtt

épült vagy átépített református templomokban az építés költségeit a beépítendő templomi székek áruba bocsátásával fedezték. A hozzájárulás arányában kapták az egyes családokhelyüket a templomban. Ebből fejlődött ki aztán az ún. templomi székjog, ami azt jelentette, hogy a valamikor megvásárolt vagy készíttetett székbe csak a vásárló család, illetve annak egyenes leszármazottai ülhettek. Különösen nemesi gyülekezetekben volt ez a jelenség általános. Az is előfordult, hogy a templom belsejének egy részét vásárolta meg a család és azt a saját ízlése szerint építtette be különböző formájú padokkal (pl. „fedeles szék"). Az ülésrendnek közösségenként egészen sajátos változatai alakultak ki, közös vonásuk azonban, hogy mindegyikük tükrözte az adott közösség társadalmi hierarchiáját. A legelőkelőbbeknek számítottak a „prédikáló szék"-ek, utánnuk következtek a rangban alacsonyabb székek. Felsővályban a templomi székek első szétosztása feltehetően az 1619-es tűzvészt követően történt, majd 1776-ban újra felosztották. A mai kép is az akkori kialakított állapotot tükrözi. Az előkelőbb székeket az anyagilag tehetősebb, illetve azokra az ősiség jogán számot tartó famíliák között osztották szét. Az egyszer kialakított ülésrend azonban nem tekinthető véglegesnek, mert egyes családok kihalásával, szaporodásával állandóan változott. A kihalt családok székét az egyház valamely jó templomjáró családnak adományozta, fizetni nem kellett érte. 1794 és 1843 között 10 alkalommal foglalkozott a presbitérium ilyen esettel. 1794-ben a Forgón és Beké család között támadt viszály. Mint az kiderül, „leginkább azt szenyvedik a Vályi Ns. famíliák, hogy nemcsak hogy két széket akarnak magoknak a Forgón famíliábúl való asszonyok, de két első széket, s ezt a két székbeli elsőséget nem akarnák megengedni .. ." 1816-ban a Kalas család 4 női tagja „botránkozást csinálván azzal, hogy Pótsik Józsefnét Kalas Borbálát a székbe bé nem bocsátották azért, hogy Pótsik Józsefhez ment férhez .. ." 1843-ban a Ns. Nagy família egy Mihályfalára szakadt tagjának a feleségét nem akarták az ún. „Nagyok szék"-ébe beengedni, mivel úgymond „a kérdéses szék a Felsővályi Nagyoknak sok utánjárásába és költségbe került." A presbitérium ezt a magyarázatot elutasította. A botránkozások résztvevői kivétel nélkül a nők közül kerültek ki. Néhány alkalommal találkozunk a templomot nem gyakorlókkal, a templomban magukat rendetlenül viselőkkel szemben hozott intézkedésekkel is. Legtöbbször megelégedett a presbitérium az intéssel, illetve „kemény eklesiai fenyíték" kilátásba helyezésével. A rendelkezésre álló anyag alapján az egyházi fegyelmezésben 1767-1843 között két időszak körvonalai rajzolódnak ki. Az első 1767-től 1810 tájáig tart. A fegyelmező munka megoszlott a világi és egyházi bíráskodó testület között. Az előbbit „külső szék" (1767), „Magisztrátus" (1771), „külső nagy világi törvényszék" (1789), „külső fórum" (1790), „külső törvény tevő szék" (1790), „falu gyüllése" ül. „Ns. Helység gyüllése" (1811) név alatt emlegetik a jegyzőkönyvek. Kölcsönös viszonyukról meglehetős keveset árulnak el forrásaink. A fegyelmezési gyakorlatot egy 1799-es bejegyzés vüágítja meg, miszerint a káromkodók „minekutánna a külső fórumon megbüntettettek, eklesiánk régtül fogva ismert törvényének értelme szerint az eklesiai fenyítéknek is alája adták magokat . .." Pl. 1789-ben T.János paraszti származású személy „sertést vágván, minekutánna a külső nagy világi törvényszéken testi büntetéssel megbüntettetett és a kárt is megfizette, az eklesiai fenyítéket önként maga sürgette és F. Vályban a parochián a nemes Consistorium tagjai előtt poeniteált." Az elsőfokú bíróság szerepét minden esetben a világi bíróság töltötte be, ám az egyház igényt formált a gyülekezeti tagok külön történő 106