A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - B.KOVÁCS István: Erkölcs és fegyelmezés a felsővályi egyházban a jobbágyfelszabadítás előtt

közgyűlés. A kijelölési jog fenntartását Bodon Ábrahám azzal magyarázza, hogy 1. „erkölcsi tekintetben nem oda való el ne választassák", 2. „az egyház kebelében található számos famíliák közül mindenik lehetőleg képviselve legyen."

1 ° A presbiterek választása élethosszig szólt. Előfordult, hogy betegség, elaggott kor miatt lemondott valaki, vagy néhány esetben erkölcsi vétség miatt zártak ki egyéneket a testületből. A Consistorium (v. presbitérium, egyháztanács) évente hat alkalommal, az úrvacsora (Comunnio) előtt egy héttel ült össze az egyházat érintő szervezeti, gazdasági és fegyelmi ügyek megtárgyalására. Ezeken a kötött alkalmakon kívül szükség esetén bármikor összehívhatták a presbitériumot. Helyet kaphattak a testületben kisebb-nagyobb világi hivatalt betöltő egyének is. Egyetlen ide vonatkozó korlátozó szabály ismeretes, mely szerint bíró és kurátor egyidejűleg senki nem lehet. Az 1767-1843 közti több mint 7 évtized az egyházi fegyelmezés tekintetében aktív időszakként jellemezhető. Az alábbiakban a jegyzőkönyvekben feljegyzett bűnök fajtáit tekintjük át, figyelmet fordítva az alkalmazott büntetésmódokra, valamint a bűnösök társadalmi hovatartozására. A leggyakoribb bűn minden kétséget kizáróan a káromkodás. Az említett időszakban jóval több mint félszáz alkalommal tárgyal ilyen esetet a presbitérium. Először 1767ben kerül káromkodással vádolt személy a presbitérium elé. Az illetőt a külső széken arra ítélik, hogy „Kalodát állyon; a templomból a nép ki oszolván a Kaloda mellett 30 páltzákat vegyen". A presbitérium pedig „az Isten házában közönséges Ekklesia követésére" ítélte. A büntetés megfelel a „Transactio" 4. pontja alatt ismertetett határozatnak. 1803-ban egy nemest „Balogon szájából kibocsájtott eget és földet reszkettető fertelmes és mind a Ns. Ekklesiát mind más jó lelkeket botránkoztató káromkodásért penintentia tartásra ítélték. 1810 után az „iszonyú", „fertelmes", „égre kiáltó" jelzőkkel említett káromkodások leggyakoribb büntetése a pénzbírság, illetve botütés. Az előbbi összege többnyire 1—2 Ft volt, de súlyos káromkodásért 10 Ft-os bírságot is kiszabtak. Botütés esetén 12, 15 bot kiszabása volt az általános, volt azonban eset arra is, hogy súlyos esetben 24 botra büntettek valakit. A botütés, illetve pénzbírság alkalmazása gyakran a bűnös közjogi helyzetétől függött. Már a,,Transactio "is különbséget tesz a káromkodás súlyossága között. Csak megerősíti ezt Lenkey Lajosnak egy adata, melyet egy közelebbről meg nem határozott gömöri egyházközség anyagából idéz. „A bűnök neme kisebb, közép, nagyobb, tehát a büntetés is pénzre vagy pálcára a szerint legyen . . "

l x Alátámasztva látjuk ezt abban az 1824-ben kelt ítéletben, melynek értelmében egy nemest „égrekiáltó és a Szent háromság személlyéért megkülönböztetett káromló szavaiért" 10 Ft bírság mellett „négy napi templomba való járásra, az Istennek és az ekklesiának megkövetésére" ítélték. Két évre rá megismétlődik ez az eset.

12 A büntetés kiszabásánál súlyosbító körülménynek számított, ha visszaeső bűnösről volt szó, ha egyházi tisztségviselő volt az illető, illetve ha a káromkodás más bűnnel (pl. az édesanya tiszteletének meg nem adása, a prédikátor v. más presbiteriális személy sértése, botrányos magaviselet . .. stb.) is párosult. Enyhítő körülménynek számított, ha az illető először került a 10. Bodon Á., 1860. 37. 11. Lenkey L., 1965.234. 12. Az ilyen jellegű büntetések inkább a XVIII. századra jellemzők, kiszabásukat a büntetés időpontjában az önkéntvállalás esetein kívül királyi rendelet is tiltotta. Vö. Jávor K., 1971. 86. 102