A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

ZSÁMBOKI László: Pénzverészeti szakemberképzés Magyarországon a XVIII. században

1770-től, a három évfolyamos bányászati akadémián megszűnt a szakosított képzés, így az önálló pénzverészeti képzés is.

12 A hallgatók szakosítása csupán a kincstári ösztöndíjasok esetében fejeződött ki: már az akadémiára való fölvétel előtti gyakorlóévben eldöntötték, hogy az akadémia elvégzése után, milyen szakterületen kap majd kincstári alkalmazást a hallgató. (Természetesen, szakmai gyakorlatát is az ösztöndíjának megfelelő üzemben töltötte.) A 19. század közepéig - az egyes szakterületek változó igényeihez igazodva - változott az ösztöndíjas szakok, s az ösztöndíjas hallgatók száma is. Az ércbányászati, a fémkohászati, a pénzverészeti és sóbányászati szak azonban minden esztendőben szerepelt. A pénzverészeti ösztöndíjasok száma évfolyamonként általában kettőnégy volt. A birodalom különböző pénzverő hivatalaiban ezekben az évtizedekben nyolc—tizenöt Selmecen végzett gyakornok volt alkalmazásban. (Ezek közül Magyarországon egy-három.) A három tanszékes, három évfolyamos rendszerben csak az alapvető, összefoglaló tárgyak szerepeltek önálló néven: matematika, kémia-kohászat, bányászat stb. A kisebb tárgyak anyagát, köztük a pénzverészetet is, többé-kevésbé önálló fejezetekként oktatták. A matematikában tanították pl. az elegyszámítást, s a pénzverészeti számításokat,

13 a kémia-kohászat keretén belül pedig az aranyválatást, a pénzverészeti ezüst- és aranypróba különböző eljárásait, az arany tisztítását stb. Mindezeket kimerítően tárgyalták az egykori akadémiai tankönyvek. A 19. században a hazai nemesfémtermelés jelentőségének és a nemesfémekből vert pénzek szerepének rohamos csökkenésével mind a fémkohó-mérnökképzés, mind pedig a részét képező pénzverészeti oktatás háttérbe szorul. Éppen a 19—20. század fordulójának nagytekintélyű fémkohász professzora, Faller Károly tesz igen kimerítő javaslatot az önálló fémkohó-mérnökképzés megszüntetésére. Javaslatát az akkori pénzügyminisztérium nem fogadta el: továbbra is két-három fős évfolyamokon folyt az oktatás. A vitát végül is a trianoni békeszerződés zárta le: ezer esztendő után Magyarország elvesztette ércbányászatának 98%-át, beleértve összes nemesércbányáját. Egyidejűleg, gyakorlatilag megszűnt a nemesfémek pénzítésének kora is. A magyarországi pénzverészeti szakemberképzés története, világelsősége, egyedülállósága a Habsburg-birodalom széles határain belül, s egyedisége a nemzetközi bányász-kohász tanintézetek között, mind-mind emlékké vált. Emlékezzünk hát rá itt, Magyarországon, Miskolcon létrejöttének két és fél évszázados fordulóján.

14 12. A selmeci Bergakademie történetéről forrásértékű: Mihalovits János: A selmeci bányászati akadémia alapítása és fejlődése 1846-ig. Sopron, 1938.; Vlachovií, J.: Die Bergakademie in Banská Stiavnica (Schemnitz) im 18. Jahrhundert = Studia Historica Slovaca, 1964. 103-139.; Gyulay Zoltán: A magyarországi bányatisztképzés és a selmeci Bányászati Akadémia. = Bányászati és Kohászati Lapok. Kőolaj és Földgáz, 1971. 1-8. 13. Oberbergamtsarchiv Freiberg 10202. Vol. 1. Akad. Prot. 1777. Közli: Z dejin vied a techniky na Slovensku, 3, 1964. 310-312. 14. A pénzverészeti oktatásról korábban megjelent publikációk: Zsámboki László: A pénzverészet oktatásának története a selmeci bányászati Akadémián. = Az Érem, 1981. (1), 36-41.; Zsámboki László: Das Lehrfach Münzwesen an der Schemnitzer Bergakademie. = Arbeiten aus den Bibliotheken der Bergakademie Freiberg/DDR und der Technischen Universitát Miskolc/VR Ungarn. 4. Bd. 1981. 96-104.; Zsámboki László: Faller Károly szerepe a magyarországi pénzverészeti oktatásban. = Nehézipari Műszaki Egyetem Közleményei. II. Kohászat, 27. 1982. 17-27.; Zsámboki László: A pénzverészet oktatásának története Magyarországon. = Bányászati és Kohászati Lapok. Kohászat, 1982. 274-279. 57