A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

ZSÁMBOKI László: Pénzverészeti szakemberképzés Magyarországon a XVIII. században

teológiai tanulmányokra való fölkészítés volt, így az oktatott matematikai és fizikai ismereteknek elsősorban konzervatív filozófiai vonatkozásai domborodtak ki: a fizikát szigorúan Arisztotelész, a matematikát pedig Euklidész alapján kellett oktatni. Mintha Galilei, Descartes, Newton, Leibniz és még sokan mások nem is léteztek volna! A kémia, az ásványtan és geológia még mindig nem tudott kilépni a középkor homályából, a kohászat több ezer esztendős gyakorlata hiába mondott ellent az alkimisták és a flogisztonisták ködös, zavaros elméleteinek, az ún. tudomány és az egyetemi oktatás mélyen lenézte a tanulatlan emberek mesterségét. Az egyetlen egzakt tudomány és oktatás, (ez sem új a nap alatt) a hadmérnöki tudomány volt. A 17. század kegyetlen világháborúi — iszlám, katolikus és protestáns vallásháborúk - kitermelték az igényt a természet törvényeit ismerő és követő szakember iránt, aki képes — vallási hovatartozásától függetlenül — a legoptimálisabb erődöt, sáncállást, pontonhidat, emelő- és ostromgépet, utakat, védelmi csatornarendszert építeni vagy lerombolni, aki képes a csillagok állásának segítségével térképet készíteni akár a tengereken, akár a szárazföldön. Az államok központi szervei költséget nem kímélve szervezték meg sorra a hadmérnöki tanintézeteket a 18. század elején Bécsben, Brüsszelben, Párizsban és máshol. Azonban a központosított állami gazdálkodás sem nélkülözhette már a képzett irányító-vezető műszaki szakembereket. A kincstári gazdálkodás alapvető formája az uradalmi szervezet volt. A kincstári bányászatot, kohászatot is mely ebben a korban a magyarországi állami tiszta bevételek 30-40%-át szolgáltatta - hatalmas uradalmi rendszerekbe foglalták. Például a selmeci főbányagrófi hivatal alá tartozó Garam vidéki bányászat-kohászat szinte teljesen önellátó volt: önálló erdőgazdálkodással és faszéntermeléssel, gabona- és liszttermeléssel, marha- és lótartással, vágóhidakkal, sörfőzdékkel, borpincészettel, lőpor- és üveggyártással, olajtermeléssel és még sok minden mással. De ami ennél is fontosabb, egyéb ipar híján, saját maga állította elő a szükséges gépeket és berendezéseket, a hivatali rangsorban magasan álló főgépmester, az Oberkunstmeister irányító tervezésével építették ki a hatalmas kiterjedésű erőátviteli rendszereket, a vízemelő berendezések láncolatát stb. Ezt, az alapvetően az ásványi anyagok kitermelésére és földolgozására alakult gazdasági területet nevezték abban a korban latinul montanisztifcwranak, németül pedig Bergwesen-nek, Bergbauwesen-nek, vagy Bergbau-ndk. Ez a komplex gazdasági modell tükröződött a korabeli szakirodalomban is. A 18. században sorra megjelenő összefoglaló műszaki munkák Bergwerkskunde címen tárgyalják, tulajdonképpen az egész akkori műszaki tudományterületet. Általában a következő csoportosításban: első: földtan-teleptan, az ásványok, különösen az ércek és fémek ismerete; második: bányamérés, bányaművelés, föld alatti bányagépészet és építészet; harmadik: kémlészet, ércelőkészítés és kohászat a gépi berendezésekkel együtt, a fémmegmunkálás, a pénzverés és a gépgyártás. Mindezekhez kapcsolódik a Bergwesen anyagi és eljárás joga, valamint a kisegítő üzemek működésére is vonatkozó közgazdasági és igazgatási tudnivalók. A magyarországi pénzverés, mint a megtermelt nemesfémek legnagyobb felhasználója hagyományosan kapcsolódott a hazai bányászat-kohászathoz, illetve annak szerves része volt évszázadokon át. A pénzverés ilyen szoros kapcsolata a bányászat-kohászattal, magyarországi egyedi típusnak tekinthető. Gyökereit a hazai uralkodó nemesfémmonopóliumok rendszerében kereshetjük, melynek első írásos emlékei az Anjou-korból 52