A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VIGA Gyula.: Gyümölcstermesztés és a gyümölccsel való kereskedelem a Bükkalján

töttek, s a férfiak bundát vettek magukra. Nem volt rendszeres ez a forma, de többször előfordult a téli gyümölcsárulás. 3 6 Szomolya gyümölcstermése sajátos helyet foglal el a Bükkalja árucseréjében. Rész­ben azért, mert egyedül ez jutott be a nemzetközi árucsere-forgalomba, 3 7 részben pedig — az előző következményeként is — kialakult egy sajátos gyümölcsmonokultúra, ill. ter­mesztői körzet, amely a rövid szárú fekete cseresznye termesztésén alapult. (Ez nem jelenti persze, hogy csak a „névadó" falut érintette, de legnagyobb súllyal Szomolya részesedett belőle.) A bécsi és németországi, valamint a budapesti szállítások természe­tesen csak egy részét vették fel a cseresznyetermésnek, s bőven jutott abból a mező­kövesdi és az egri piacra is. A cseresznyét — bodnárok által készített — faputtonyban vagy hátyiban vitték a piacra. Eljártak a miskolci piacra is: ilyenkor Mezőkeresztesig legyalogol­tak, s onnan vonaton utaztak tovább. Miskolcon sok szőlőt is eladtak a szomolyaiak. Volt a faluban 2-3 család, aki a szőlőt, körtét, cseresznyét az Alföldre is lehordta. A bercencei szilvát már az 1910-es években elvitték fogatokkal a Jászságba is. Noszvajon ugyancsak sok cseresznye termett, amiből már az 1930-as években 2-3 vagonnyit vásároltak fel a pesti kereskedők. A fogatosok az Alföldre is eljártak a cseresz­nyét és a szilvát árulni: a Tisza-mentén cserélték el terményre. Cseresznyét és szőlőt kocsiszámra vittek árulni a nógrádi és borsodi bányavidék településeire is, ahol pénzért adták azt el. Rendkívül fontos volt a gyümölcskereskedelem Kisgyőr életében, gazdálkodásában is. Mivel Miskolcon nagy volt a gyümölcskínálat, s elég olcsó is volt ott a gyümölcs, ezért a kisgyőriek ritkán látogatták a miskolci és diósgyőri piacokat. Ilyenkor a Kékmezőn, Há­romhatáron, a hejőcsabai Szepesi-mezsgyén át gyalog mentek a Búza térre. Kereskedő­útjaik elsősorban a bükki huta-településeket célozta: a falu „felső része" főleg Bükk­szentkeresztie és Répáshutára ment az „alsó része" pedig Harsányon át Vatta irányába indult, s Csincse-tanyáxa, Szentistvánxa, Hejőszalontára, Nemesbikkre ment. Gyakrabban hátalták a gyümölcsöt, s elsősorban egy-egy tál lisztre, egy-egy kötő vagy kosár kukoricára cserélték azt. Ha kocsival vitték árulni a termést, akkor Ernődön mindig túlmentek, az Alföld felé. Elsősorban körteféléket, almát, zöld büszkét és ribizlit vittek árulni. De még a vadkörtének és az aszalt gyümölcsnek is mindig akadt vevője. A fekete cseresznyére min­dig egy miskolci kofa tartott igényt. 38 A faluban főleg a szegényebb családok foglalkoztak gyümölcskereskedelemmel, a kisföldűek, akiknek kiegészítő jövedelmet jelentett ez a tevékenység. A család egy része summásmunkára járt, de a gyümölcsből is jól lehetett pénzelni. „Ha nem termett a gyü­mölcs, akkor sokkal kisebb volt a kenyér, mint máskor!" * A fentebb bemutatott adatok változatos képet festenek a Bükkalja településeinek gyümölcskereskedelméről. Ennek oka az, hogy ez a tevékenység nem zárt rendszerként működött, hanem igen változatos formákban; különböző útvonalakon, változatos 36. Marton Sándorné 62 éves adatközlő, Bükkzsérc. 37. Részletesebben lásd: Laczkó I., 1964. 38. Bihari Gyuláné 72 éves adatközlő, Kisgyőr. 304

Next

/
Thumbnails
Contents