A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VIGA Gyula.: Gyümölcstermesztés és a gyümölccsel való kereskedelem a Bükkalján

ban — közösben és egyéniben egyaránt —, s jelentős értékek fekszenek benne. Ez mindenképp megváltoztatta, sok vonatkozásban szegényítette vidékünk gyümölcskultúráját. Fában gazdag vidékünkön nem volt különösebb haszna, jelentősége a gyümölcsök fáinak. A fák egészen öreg korukig, teljes letermésükig a helyükön maradtak, utána zömük a tűzre került. A dió fáját szívesen vették meg asztalosok, a cseresznye kemény fájából boronakávát, szerszámnyeleket, kocsialkatrészeket készítettek.

26 A döntő azonban itt is elsősorban a fa alkalmas formája, s mérete volt — hasonlóan az erdő fáihoz —, s csak ritkán a gyümölcsfa különleges tulajdonsága, minősége. Igen szegényesek a gyümölcsfához, gyümölcsökhöz kapcsolódó szokások, hiedelmek. Falvainkban azt tartják, hogy havibajos asszonynak nem szabad a gyümölcsfára mászni vagy gyümölcsöt szedni, mert akkor elszárad a fa. A cserépfalusiak hasonlót tartanak a terhes asszonnyal kapcsolatban is. Ugyancsak általános vélemény szerint nem volt ajánlatos a terhes asszonynak a gyümölcsfa alatt járni, mert ha véletlenül ráesett egy szem gyümölcs, akkor gyermekén ahhoz hasonló formájú folt vagy jegy támadt. A gyümölcs értékesítése jelentős hasznot jelentett falvaink népessége számára. Különösen a kisföldű emberek gazdaságai esetében volt ez a haszon — arányaiban — számottevő, ahol a gyümölcs értékesítése fontos kiegészítő jövedelem, a megélhetés egyik alapja volt. A gyümölcs révén egyes szegényebb családok több jövedelemre — készpénzre — tettek szert, mint összes, egyéb fajta tevékenységükkel. A gyümölcskereskedelemnek két fő vonulatát tudjuk megkülönböztetni. Az egyik, a kistáj határain belül maradó, melynek gyűjtőpontjai az egri, mezőkövesdi, mezőkeresztesi, miskolci és diósgyőri piacok, vásárok voltak. A másik pedig átszelte a termelési táj határait, s elsősorban az Alföld népességének termékfeleslegére cserélte a Bükkalja gyümölcsét. Ugy tűnik, hogy mindkettőnek igen régi hagyományai vannak, bár kellő adatok hiányában csupán a XIX. század első harmadáig tudjuk jelenleg visszakövetni. Fényes Elek 1847-ben Kistályáról a következőt írta: „Lakosai sok dohányt, gyümölcsöt, dinnyét termesztenek, s azt Egerbe hordják."

21 1816-ban, amikor egy parasznyai lakost idéznek az úriszék elé, szomszédja a következőket közli: „Úgy mongyák, hogy az Alföldre ment gyümölcsöt árulni."

28 1825-ben a diósgyőriek panaszos levelében szerepel a következő: „Ha gyümölcs volna, a mit az Alföldre Búzáért el cserélni vihetnénk, a mész után nem átsingóznánk."

29 A gyümölcs tehát egyik fontos eszköze, terméke volt az északi hegyvidék és az Alföld közötti termékcserének, s az emlékezetben, a közeli egy-két évtized távlatában is jól megragadható gyümölcskereskedelem a két nagytáj közötti munkamegosztás hagyományos és jelentős vonulatát képezi. A gyümölcsárulás szezonja június elején kezdődött, a korai cseresznyével, s tartott egészen októberig, sőt néha egészen decemberig. A gyümölcskereskedelem legfontosabb terméke a szilva volt; legtöbbet abból adtak el, s azzal jártak a legmesszebbre. A szilva elsősorban az Alföldön talált gazdára, a kistájon belül nem kereskedtek vele, mert itt minden faluban megtermett. A többi gyümölcs értékesítése lényegében egyenlő arányban oszlott meg a két régió között. 26. Szögedi Tibor gyűjtése. HOM néprajzi adattára 1554. 8. 27. Fényes E., 1847. II. 248. 28. A diósgyőri úriszék iratai 1800-1827. BmÁL. XI-601/7. Szám nélküli irat. 29. A diósgyőri úriszék iratai 1821-1826. BmÁL. XI-601/8. Szám nélküli irat. 297