A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VIGA Gyula.: Gyümölcstermesztés és a gyümölccsel való kereskedelem a Bükkalján

Az ünnepi táplálkozásban a gyümölcsök ugyancsak nem kaptak megkülönböztetett szerepet. Szokás volt - főleg katolikusoknál - a karácsonyi asztalra almát helyezni, s szívesen akasztanak almát és diót a karácsonyfára is. A legnagyobb értéket a friss gyümölcs képviseli, ám az eltartható nyers gyümölcsöknek egész évben keletje van. A tárolásra vidékünkön elsősorban a pince szolgál, ahol polcokon szétrakva, vagy ládákban tárolják az almát, téli körtét, a leszedés után puhuló naspolyát. A pincében történő gyümölcstárolásnak igen régi hagyományai vannak, mióta pincék léteznek, azóta bizonyára megvolt — a bor mellett — másodlagos tárolási funkciójuk is. Számos történeti adat tanúskodik arról, hogy a pincék feltörésekor jelentős kár éri a gazda télre eltett gyümölcsét is.

2 3 De tároltak gyümölcsöt — főleg állani való szőlőt — a lakóházak padlásán, kamrájában is. Falvainkban a legszebb szőlőfürtökből, főleg nagyszemű csemegeszőlőből, 20—30 fürtöt a venyigével együtt vágtak le, s azokat összekötve a lakóház padlásán vagy a kamrában akasztották fel. Az így egybekötött szőlőkoszorú neve csengettyű. Készítésének alkalma, funkciója, szokása több rokonságot mutat az aratás végét jelző aratókoszorú készítésével. A szép szőlőfürtökből szokás volt — rafiára kötve és felakasztva — tárolni télre a kamrában. Szőlőt, almát és körtét zsúpszalmán is tároltak a padlásokon, a fagy ellen papírral takarták le a gyümölcsöt. Ugyanitt terítették szét száradni a diót is. A leszedéskor még félig érett birsalmát télen a szobában, a sifon tetején tartották, jellegzetes illata szinte hozzátartozott a házakhoz. A gyümölcs felhasználásának módja a fajtától és a termés minőségétől is függött. A bogyós termésűeket frissen használták fel vagy értékesítették. A cseresznyét rögtön a leszedés után piacra vitték, a szedéskor lepergett szemeket megaszalták. A szilvát is eladták 1-2 napon belül; a puhábból lekvár lett vagy pálinkát főztek belőle. A gyümölcsfélék egész nyáron folyamatosan értek, s állandó tevékenységet jelentettek júniustól októberig. A gyümölcs szedése, értékesítése és feldolgozása — a nagy mezőgazdasági munkák kísérőjeként — állandó feladatot adott a parasztgazdaságok számára. A Bükkalján a gyümölcs feldolgozásának legfontosabb módja - napjainkig — a lekvárfőzés volt. Főleg szilvából és barackból főztek lekvárt, de készült az meggyből, cseresznyéből, málnából és csipkéből is. Főleg a bérci szilvát szerették lekvárnak. Lekvárfőző üst nem volt minden háznál, így — pénzért vagy dologért — kölcsönkérték egymástól. A lekvárt nagy fakanalakkal (lapicka) kavarták, a körben forgó kavarok újabb keletűek falvainkban. Utóbbiak helybeli bognárok által készített mintadarabok nyomán készültek. A lekvárfőzés gyakran volt társas munkaalkalom: szomszédbeli fiatalok mentek segíteni kavarni, s a szomszéd gyerekeket is gyakran áthívták ciberét nyalni Újabban már főzés előtt húsdarálón ledarálják a szilvát, s így finomabb főzetet kapnak. A lekvárt a kamrában vagy padláson tárolják, nagy cserépfazekakban és szilkékben. A hosszabb ideig eltartott, kissé megszikkadt lekvárt kevés vízzel törték fel a felhasználás előtt. Tették gombócba, derelyébe, sült tésztákba is. Azt tartották, hogy a kisgyermeknek 23. 1711-ben Varbón egy pincefeltörés során - egyebek mellett - almát visznek el. Borsod vármegye közgyűlési jkv. 16. kötet 739. B.-A.-Z. megyei Állami Levéltár (továbbiakban BmÁL.).; 1825-ben a diósgyőriek „az ennek előtte termett s jövendőkre el készített" gyümölcs elfogyását panaszolják. Viga Gy., 1982. 235. 295