A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VÉGVÁRI Lajos: 100 éve halt meg Manet

„Bordeaux-i kikötő" c. tájképen (1871) a motívumok bősége, a kolorit merészsége éppúgy lenyűgöz, mint a részletek nagy egységekbe való elegáns csoportosítása. A képalkotó megfontolás és a spontán mozgás csodálatos kölcsönhatásban jelentkezik ezen a festményen; azt bizonyítja, hogy Manet tehetsége nem csak analitikus jellegű, hanem a természeti látvány fő vonásainak megőrzése közben a motívumok lényegét kibontó szintézisre is képes. Még szemléletesebben mutatkozik meg ez a tulajdonsága nem sokkal az „Olympia" után festett, „Lóverseny Longchamp-ban" c. festményén (1864), melyen az alárendelés, a hangsúlyozás, a futó jelzés és az elhagyás nagy mestereként nyilatkozik meg. A szembenézetben látott futó lovakat merészen úgy ábrázolja, hogy a téri mélység, a harmadik dimenzió illúzióját a szélességi kiterjedés, az álló és mozgó tömegek kiegyensúlyozásával küszöböli ki. A témát kőrajzban is megoldotta, s ennek az olajképpel való összevetése segít megérteni Manet ún. impresszionizmusát, ami nem a formabontásban, hanem a harmadik dimenzió kikerülésében és a látvány analitikus szemléletében nyilvánul meg. Életművét nagyszerű festmények — a kései periódus remekei tetőzik be. Kései korszakának művei között jelentős helyet foglalnak el a pasztellek, melyeket a hetvenes évek közepétől kezdve egyre nagyobb számban alkotott. A pasztellkrétában megtalálta azt a kifejezési eszközt, melynek segítségével az impresszionista színanalízis vívmányait elképzeléseinek megfelelően alkalmazhatta: vagyis úgy, hogy a formák sziluettjei és a részletek egyenrangú szerepet kapnak a gazdagított kolorittal. Portrék, a nagyvárosi nő életének intim jeleneteit („A harisnyakötő") ábrázoló friss hatású képek jellemzik a pasztellkorszakot, köztük egyik-másik a fiatalabb kolléga, Degas stílusára emlékeztet. (A mosdótálban). A pasztellel való festés olajstílusát is lágyabbá és hajlékonyabbá tette: egyik-másik ilyen képén szinte csak odaleheltnek tűnik a szín, s a kép technikáját már kis távolságból szinte lehetetlen megállapítani. Ilyen a Szőke nő fedetlen keblekkel, melyben Manet művészetének egy eddig kevésbé feltűnő vonása, a báj uralkodik el. Az előadásmód lágysága, a kolorit pasztellszerű gyengédsége jellemzi „Nana" c. festményét (1877), mely tartózkodó valóságlátásával a kurtizánok világába vezeti a szemlélőt. Manet még ilyen témánál is kerülte a naturalizmus brutalitását: ez különbözteti meg festményét Zola hasonló című regényétől. A pasztelképek idején több alakos kompozícióinak hangulata is megváltozott: a „Reggeli" főalakjának hűvös magányával szemben az új kompozíciókon jobban törekedett az alakok hangulati és pszichikai összekapcsolására. A pasztelleken kialakított új, a satírozásra emlékeztető ecsetvezetése lehetővé tette az olaj festésben is a színfelbontást. 1878—79-ben egy sorozat olyan kép keletkezett, mely a sörözők, kávéházak világát örökíti meg: a négy alakot ábrázoló képeken derű és otthonias hangulat árad el. Ilyenek a Kávéházi koncert, a „La serveuse des Bocks" és oeuvré-jének egyik kiemelkedő darabja, a Lathuile apónál c. festménye (1879). Utóbbin megismétli a Reggeli kompozíciós elrendezését, a kép-centrumban a hozzánk legközelebb levő személy, egy női alak látható, majdnem teljesen profilban, a második képsíkot egy sárga kabátos fiatalember foglalja el, aki tekintetével a nőre tapad, a háttér jobb oldalán egy pincér áll, aki a háttérből az első képsíkra irányítja a figyelmét. Maupassant „Bel Ami" — c. regényének világa elevenedik meg ezen a festményen: minden 203