A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VÉGVÁRI Lajos: 100 éve halt meg Manet

3. kép. Manet: Koncert a Tuilleriák kertjében a naturalizmus. A köztudatban a naturalizmus a borotvaéles rajzzal való virtuózkodás, a részletek szinte természettudományos pontosságú ábrázolása. Ismeretes, hogy a naturalis­ták portrét rajzoltak mindenről, amit láttak; azt hirdették; a művésznek mindegy madon­nát vagy káposztafejet ábrázol-e. Lényegében az impresszionizmus is ezt az elvet vallja, csupán annyival szimpatikusabb a rajzos naturalizmusnál, hogy az ún. képkivágásban, vagyis a naturalista kompozícióban nagyobb ízlést tanúsít, s elbűvöl a színek eddig még nem is sejtett gazdagságával. Az impresszionizmus néhány sajátságának jellemzése talán hozzásegít ahhoz, hogy Manet művészi törekvéseit pontosabban elhatárolhassuk. Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy Manet az impresszionisták, különösen Monet művészi törekvéseit méltányolta és alkalomadtán képeket is vásárolt tőlük, tehát anyagilag is támogatta őket. Sőt, rövid ideig tartó periódusában Monet hatása alá is került: Tájképeket festett Argenteuilban és velencei utazása alkalmával az impresszionisták színelemző, tárgyat és anyagszerűséget feloldó modorában. De éppen ez a kísérlet győzte meg arról, hogy az impresszionizmus módszere nem alkalmas az ő gondolatainak kifejezésére. Az életet, a párizsi embereket, az új polgári világ szépségét nem lehet azzal a stílussal ábrázolni, mely a tárgyak és a szemé­lyek zárt körvonalait felbontva, a festői motívumokat tartalmi vonatkozásaiktól fosztja meg. Mert Manet, bármilyen kiváló megfigyelője volt a „jelenségeknek", nemcsupán a látható felület iránt érdeklődött, hanem a motívumok hangulati elemeit, egymáshoz való emberies viszonylatait is ki akarta fejezni. Másképpen mondva, a naturalista látás „ob­jektivitását" - mely a nem látható dolgok (eszmék, hangulatok, viszonylatok) létezését tagadta - elutasította, mert nem akart lemondani a művészi-érzelmi vonatkozások ki­fejezéséről. Ugyanis Manet nem az optikai-festői probléma kedvéért választotta ki témáit, 13 A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 193

Next

/
Thumbnails
Contents