A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

CSERI Miklós: Népi lakáskultúra a Szuha-patak völgyében

kis idejük a ház körüli foglalatoskodásra, azt is kint végezték az udvaron vagy a csűrben. Szerszámokat javítgattak, fúrtak-faragtak. Télen viszont ők is beszorultak a házba. Ekkor nyeleket, apróbb tárgyakat (doboz, késnyél stb.) faragtak, házicipészkedtek. Télen és nyáron egyaránt a férfiak kötelessége volt az állatokkal, főleg a nagyállatokkal (ló, tehén) való foglalkozás, ők almoztak és „ganajoztak", kefélték és etették az állatokat. A disznóólat is az ember pucolta ki, de sok helyen az etetés már asszony dolog volt, csakúgy, mint a baromfiak gondozása. A méhészkedést — már ahol volt — férfiak végezték. Mindkét nem számára nagy megterhelést jelentő téli házimunka volt a disznóölés. A disznót az udvaron ölték meg, itt perzselték szalmával és a belet is itt mosták. A konyhában szedték szét és dolgozták fel az állatot, itt töltötték a hurkát, kolbászt, sütötték a zsírt. A férfiak a hentesmunkákat végezték, míg az asszonyok a főzést és a bélmosást. A fonás - szövés és a disznóölés olyan munkák voltak, amelyek - társas jellegük mellett — a lakóházat egyértelműen munkahellyé változtatták. A lakószobában állt a guzsaly és a szövőszék telente, s ez a munkahely jelleg fejeződött ki abban is, hogy időnként állatokat is tartottak a szobában. Tavasszal a kotlóst hozták be költeni az ágy alá egy fonott kosárban. A kiscsirkéket, kislibákat 10-15 napig tartották a házban, hogy megerősödjenek. Hasonló megfontolásokból vitték be a hideg éjszakában a kisbárányt vagy a kismalacot is. A nemesi lakóházakban szintén megtalálhatók a hasonló munkák, hasonló munkamegosztásban. A lényeges eltérés az, hogy itt a lakóház kevésbé vált munkahellyé. Nyáron a nyári konyha szinte minden terhet levett a házról, itt dolgoztak az asszonyok. A szerszámoskamrák, fészerek megléte pedig a férfimunkákat is a lakószobán kívül tartotta még télen is. A legvagyonosabb nemesek béreseket, cselédeket tartottak, sokszor télen is, a ház körüli munkák elvégzésére. Szuhafőn pl. gyakorlat volt, hogy egy nagyobb tűzifavágásra is egy szegényebb parasztembert hívtak el, kevés fizetségért vagy egy öl fáért. A kedvezőbb vagyoni helyzet megkímélte a nemeseket az ún. alantasabb munkáktól, nemesi öntudatuk sokszor nem is engedte az akármilyen munka elvégzését. Természetesen ez csak a legvagyonosabb rétegre vonatkozik egyértelműen, hiszen szép számmal akadtak kevésbé jómódúak is, akik ugyanúgy elvégeztek mindenfajta munkát, mint a parasztok. • * * * Célkitűzésem az volt, hogy a Szuha-völgy népi lakáskultúrájának ismertetése mellett kimutassam az itt élő két társadalmi réteg közötti - társadalmi és vagyoni okokra visszavezethető — különbségeket is a néprajz ezen fontos területén. A két bemutatott alapforma képezi a terület lakáskultúrájának két pólusát. E kettő között természetesen rengeteg variáció megtalálható az adott családok, az építtetők mindenkori társadalmi, gazdasági, személyi állapotának megfelelően. A variánsok megléte bizonyítja legjobban azt, hogy a lakóház és annak gazdája milyen szoros viszonyban éltek, a tulajdonost érintő gazdasági, társadalmi változások miként jelentkeztek a lakóház külső és belső megjelenésében egyaránt. A nemesség a kedvezőbb lehetőségeire támaszkodva tudta elérni azt a minőségi változást, amit megfigyelhettünk lakáskultúrájukban. Hogy a parasztságnál nem tudati konzervativizmusra vezethető vissza a lemaradás, jól bizonyítja az, hogy a felszabadulás 278