A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)
BÉCSI János– PINTÉR Attila: A szalonnai református templom falképeinek helyreállítása
64 BÉCSI JÁNOS—PINTÉR ATTILA Vizsolyban is dolgozott. Ez egyetlen munkája, melyről terjedelmes, de restaurálástechnikai vonatkozásban szűkszavú jelentést készített. E jelentéséből a következők derülnek ki: A festékréteget glutolin oldattal konzerválta, a glutolint ecseteléssel hordta fel. A felületeket szalicil és alkohol 1:5 arányú oldatával kezelte. A tisztítást híg felhabosított glutolinnal végezte, ecsetes dörzsöléssel, majd eltávolítva a habot. A retusáláshoz tojástemperát használt. Szalonnán a vizsgálatok eredményeként és Bartha munkatársának elmondása alapján még a következők voltak megállapíthatók: Amennyiben itt is szalicilt használt, úgy azt igen töményen, vagy a felületet többször beitatva alkalmazta, valószínűleg a penészedés megakadályozása végett. A zselatinenyvhez (glutolin) kevés formaiint is keverhetett, ami részben a fertőtlenítést, részben pedig az enyv kicserzését biztosította. A XV. századi képfelületekre helyenként feltehetően viaszból és gyantából készült keveréket kent fel, melegen vagy oldószerrel hígítva; ezt az anyagot többségében ott használta, ahol a felületet mészfátyol fedte, vagy úgy gondolta, hogy a festékréteg lemezes elválású. A XIII. századi festménytöredékek meszelt alapra szekkó technikával készültek. A hordozó vakolatréteg közvetlenül a téglafalra tapad. Szerkezete szilárd, mészdús, növényi töltőanyaggal készült. A felület a falazat hullámzását követi. Vastagsága változó. Az 1922-ben végzett feltárási munka nem folyt kellő körültekintéssel. Néhol a festékréteget elpusztítva az alapba vájtak, másutt pedig a festékrétegig sem jutottak el. A későbbi restaurálás során Bartha nem tisztázta e rétegviszonyokat. A problémát megkerülve kiretusálta az összeszabdalt részeket. Nagyító alatt vizsgálva a falképek felületét kitűnt, hogy a glutolinos konzerválás különböző szennyeződéseket rögzített a festékrétegre. Nyilvánvalóvá vált, hogy tisztítása is csak igen felületes lehetett. A retusálás megkülönböztetés nélkül készült és színei idővel megsötétedtek. A vakolatréteg hiányait pótló tömések anyaga krétásan puha volt. A szentély déli ablaknyílása alatt a lecsorgó víztől szennyeződések tapadtak a képfelületre. A XIII. századi töredékeken a festékelemzéssel meghatározott színek a következők: sárga (okkersárga), vörös (égetett okker, Mn ++ nincs benne), fekete (venyigefekete). A XV. századi festménytöredékek freskó-szekkó technikával készültek, többrétegű vakolatra, amely azóta helyenként elvált a falazattól. A simítóréteg felületét hullámosan képezték ki. A feltárás során a besimítás élein levő festékréteg — főleg a diadalív próféta képein —- megsérült. A feltárás után helyenként mészfátyol maradt a felületen. Ezt a mészfátyolt tették fényvezetővé a restaurálás során az említett viasz-gyantás bevonattal. A felületre kiült szalicilsók okozhatták a képfelületek nagymérvű elszíneződését. A retusálás itt azzal a céllal készült, hogy a feltárásból eredő sérüléseket eltüntesse. A hiányokon túl sokszor az eredeti felületeket is lefedték. A festék kötőanyaga valószínűleg tojástempera lehetett. A falkép festékrétegének színei: zöld (malachit, valószínűleg azurit volt), vörös (okkervörös), lilásvörös (égetett okker, Mn ++ nincs benne,
