A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

BÉCSI János– PINTÉR Attila: A szalonnai református templom falképeinek helyreállítása

A SZALONNAI REFORMÁTUS TEMPLOM FALKÉPEINEK HELYREÁLLÍTÁSA BÉCSI JÁNOS—PINTÉR ATTILA Kétségtelen, hogy nehéz feladata van a restaurátornak egy frissen feltárt, de állagában rossz falkép helyreállításakor. Talán legnehezebb a helyzete akkor, amikor egy korábbi szakszerűtlen beavatkozás nyomait kell eltávolítania ahhoz, hogy az eredeti alkotáshoz jusson egy korszerűbb bemutatás megvalósítása érdekében. A szalonnai falképek helyreállítása ez utóbbi munkák közé tartozott. Az 1975-ben végzett feltárás már valószínűvé tette, hogy a templom XIII. századi falképrészletei jelentős töredékekkel fognak bővülni. A feltárt falakon azonban a különböző korú rétegek ekkor még összekeveredtek egymással. Végül is a restaurálás nyújtott segítséget ahhoz, hogy e töredékek teljesebbé tegyék a falképekre és a templom egészére vonatkozó ismereteinket. A feladat végrehajtását komoly felkészülés előzte meg. Vegyelemzéseket, restaurálástörténeti és módszertani kutatásokat, valamint vegyszeres tisztításpróbákat végeztünk a restaurálás megkezdése előtt. Mindezek jelentős mértékben elősegítették a további munkákat. A helyszínen szakértők bevonásával megtartott restaurátori tervtanács egyhangúlag egyetértett azzal a javaslattal, hogy első lépésként meg kell tisztítani a Bartha László által 1951-ben restaurált falképeket. Amennyiben lehet, el kell távolítani e korábbi beavatkozás nyomait, lebomlott és elszíneződött konzerváló anyagait, megsötétedett kiegészítéseit. Természetesen egy falképhelyreállítás során csak abban az esetben célszerű a korábbi restaurálás minden részletét eltávolítani, ha az a falkép esztétikai megjelenését erősen zavarja, vagy annak fizikai-kémiai állapotát nagy mértékben veszélyezteti. Ellenkező esetben —• különösen akkor —, ha az új restaurálás nem képes hosszabb időn keresztül biztosítani a korszerű bemutatás és állagmegóvás igényei — a beavatkozástól a falkép érdekében el kell tekinteni. Ugyanerre a következtetésre jutnánk akkor is, ha a régi restaurálás nyomait csak az eredeti felületek nagymérvű károsodása révén lehetne eltávolítani. Minden ilyen feladatnál nagy segítséget nyújt a korábbi restaurálás utódokumentációja, amely tartalmazza a végrehajtás módját és anyagait. Ezek ismeretében az újrabeavatkozás kisebb kockázattal hajtható végre, hiszen a kísérletezés helyett elvben már előre megtervezhető, illetve a gyakorlatban biztonságosabban kivitelezhető a legtöbb munkafolyamat. Szalonnán dokumentáció híján csak a látottakból, a vizsgálati eredményekből, néhány dokumentumból és Bartha munkatársának elmondása alapján lehetett rekonstruálni a 25 év előtti beavatkozás részleteit. Bartha később