A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

HOKKYNÉ SALLAI Marianne: A szalonnai református templom középkori falképei

58 HOKKYNÉ SALLAY MARIANNE Capet Margit névadó szentjét tisztelte benne. Szinte kizártnak tartjuk ezek után, hogy az antiochiai szent Margit tiszteletére szentelt kis templomot, ne közvetlenül az építkezés befejezése után díszítsék a tituláris szent, népszerűsége miatt is nyilván ismert legendájának képeivel. Ezt bizonyítja a helyreállítást végző restaurátoroknak az a megfigyelése is, hogy a Margit-legenda rétege az első festett réteg a templomban, mivel a felszentelési kereszteket alapozás nélkül, közvetlenül a nyers vakolatra festették föl és erre az első vakolatra tették rá az alapozó réteget. Tehát nem új vakolatról van szó, a falképek esetében. Nyilván azért történt így, mert a templomot minél előbb használatba akarták venni. Felszentelték tehát még a falképek elkészülte előtt — ekkor készülnek a felszentelési keresztek — és a felszenteléssel párhuzamosan vagy közvetlenül után kifestik a belsőt. Ha most már megvizsgáljuk közelebbről a képek ábrázolási módját, kompozícióját, az is alátámasztani látszik elképzelésünket. Az egyszerű fehér háttér előtt szőnyegekre emlékeztető, szinte dekoratív foltokban megjelenő, esetlegesen megkomponált jelenetek, a hol oldal-, hol elölnézetben ábrázolt — ez a nézetváltás egy alakon belül is jelentkezik — figurák tipikusan még a románkori festészet képviselői. A tér ábrázolás teljes hiánya, az alakok testnélkülisége, csak a ruhák dominálnak, és a sokszor aránytalanul nagy fejek, valamint hosszú pipaszár lábak nemcsak azt tanúsítják, hogy egy helyi, nem iskolázott festő alkotásairól van szó. Anélkül, hogy vitatnánk a kép népies voltát, az a véleményünk, hogy ábrázolási módjában egy az 1200-as körüli évekre, a XIII. sz. elejérejellemző felfogásnak primitívebb kivitelezésben való reprezentánsa. A térbeliség szinte teljes hiányát, ugyanezt a szőnyegszerűséget más európai román kori anyagban is megtaláljuk, pl. az aquileiai dóm kriptájának 1200 körüli falképein, vagy a franciaországi Cressac-sur-Charante-ban levő templomosok kápolnájának XIII. sz. elején készült, kevésbé ismert freskóin.

14 Hasonlóan egyszínű fehér háttér előtt, a tér minden jelzése nélkül jelennek meg a figurák a Bochum-Stiepel (Németország)-i Mária templom északi apszisában. Ezeket is 1200 körűire datálják. Ismételten hangsúlyozni kívánjuk, itt nem stílusazonosságról, csupán egy felfogásbeli rokonságról van szó, ami véleményünk szerint éppen a XII—• XIII. sz. fordulójának, vagy a még azt megelőző kornak sajátja. A magyar festő a maga valóban naiv és falusias előadásmódján ennek a felfogásnak, ábrázolási módnak szerény képviselője és ebben nem is áll egyedül a középkori magyar anyagban. A Pozsony megyei Dejte (Dehtice, Csehszlovákia) temetőjének kis körkápolnájában a szentélyhez csatlakozó D-i falat Krisztus születése és ehhez kapcsolódó jelenetek díszítik. A szakirodalom a rotunda építését általában a XII. sz. második felére teszi, egyes vélemények szerint 1230 körüli. A fenti képeknek szintén fehér hátterük van, amit elszórtan csillagok díszítenek. A kompozíció itt is elég kezdetleges, a kép ez esetben is szőnyegre emlékeztet és dekoratív jellege hangsúlyozott. Megjegyezzük, hogy festője kvalitásosabb volt a szalonnai mesternél és festői előadásmódja is egészen más. A dejtei képek korával kapcsolatban a kutatók nagyrészének az a véleménye, hogy a XII. sz. végén készültek. Egyesek a XIII. sz. elejére és legutóbb a XIII. sz. 60—70-es