A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

PISZTORA Ferenc: A pszichiátriai kórrajzokban rejlő folklorisztikai információk jelentősége a szellemi néprajz számára

224 PISZTORA FERENC Másrészről a fentebb említett pszichiátriai tünetek folklorisztikus tartalmi vonatkozásai — megtisztítva azokat a sajátosan pszichopathológiai torzulásoktól — a normál populáció szellemi néprajzának már meglevő ismeretanyagát erősíthetik meg, esetleg egészíthetik ki néhány tekintetben, vagy bővíthetik, gazdagíthatják azt új információkkal. Ilymódon a kóros oldal felől haladhatunk a normális megismerése felé, s ennyiben a néprajz merít a pszichopathológiából, a pszichopathológiai dokumentáció kínálkozik új forrásként a folklorisztikai kutatások számára. Jelen tanulmányban kizárólag e második szemponttal, vagyis azzal a kérdéssel kívánok foglalkozni, hogy a pszichiátriai kórtünetekben foglalt és a pszichopathológiai dokumentumokban tárolódott folklorisztikai információk hogyan hasznosíthatók a szellemi néprajz számára? A pszichiátriai dokumentáció, mint kiaknázatlan és új forrásanyag a folklorisztikai kutatások számára Már bevezetőben meg kell állapítani, hogy ez az írásos forrásanyag a szellemi néprajz szemszögéből mindezideig nem lett kellőképpen felfedezve és nem lett tudományosan kiaknázva. Az e terén fennálló mulasztás annál szembeötlőbb, mivel a pszichiátriai dokumentumok a századfordulót követő, de főleg az azt megelőző évtizedek viszonylatában szinte az utolsó, még fel nem tárt írásos kútfőt képviselik; ezenfelül a túlnyomórészt individuális jellegű paraszti memoár-irodalomhoz képest nagy tömegű egyéntől nyert, nagy menynyiségű folklorisztikai információt tartalmaznak; továbbá, úgy a normális, mint a mentálisan kóros egyedeknek a népi hagyományokhoz, a hiedelmekhez stb. való — kisebb részben ép és szokványos, nagyobb hányadban pathológiás — szubjektív viszonyulását, megélési formáit is tükrözik az esetek többségében. Magyarországon a második világháborút követő politikai, gazdasági és társadalmi változások, a szocialista átalakulás következtében nagymértékű iparosodás és jórészben ennek betudhatóan jelentős fokú belső migráció és városiasodás indult meg. Míg pl. 1949-ben az aktív keresők 22%-a dolgozott az iparban és az építőiparban, s kereken 54%-a mezőgazdaságban, napjainkban az aktív keresők 45%-át foglalkoztatja az ipar, s csupán 26%-át a mezőgazdaság. Az ipari és az építőipari keresők létszáma 1973-ig az 1949-eshez viszonyítva csaknem a két és félszeresére növekedett. Másrészről hazánkban jelenleg a népesség 49,5%-a él városban, s ez az arány az ezredfordulóra mintegy 70% lesz. Tovább fog tartani, sőt fokozódni fog a népesség koncentrálódási folyamata, ami azzal jár együtt, hogy mind a külterületi lakott helyek száma, mind pedig a kis népességszámú községeké jelentősen csökken.

4 Jórészben ezen változásoknak betudhatóan napjainkban Magyarországon eltűnőben és átalakulóban vannak a hagyományos paraszti közösségek, s velük együtt hagyományos népművészetük is. így főképpen a népviselet van kihalóban, ami a legtöbb helyen már csak szórványosan észlelhető.

5 Szintúgy elhalványultak az agrárnépesség közösségi életéhez kötött, illetve az azt szabályozó szokások, vagy pedig úgy tartalmilag, mint formailag jórészben átprofilírozódtak. Szemléletesen példázza ezt a családi és társadalmi ünnepek megülése napjainkban, melyekkel kapcsolatban azt írja, egy neves folkloristánk, hogy az 1960-as évektől kezdődően határozott mozgalom indult ezeknek az új jellegű szervezésére.

6 A háttérben az időpontok és az alkalmak tekintetében még jól érezhető az egyházi ünnepek analógiája, de az emberi élet kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos mondanivaló már világi, sőt szocialista jellegű. (Lásd pl. keresztelő helyett „névadó ünnepség", egyházi házasság és temetés helyett polgári szertartás stb.) A falu „akkulturációjá"-nak a folyamata többféle szempontból (pl. urbanizáció, sajtó és népkönyvtárak elterjedése, szektásodás, a munkásmozgalom irradiációja a mezőgazdaság napszámosok körébe, majd az agrárszocialista mozgalmak stb.) már a