A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

DOBRIK István: Fotó-grafika, grafika-fotó

194 DOBRIK ISTVÁN jesülő összefüggéseket a kivágás eszközén túl a létrejött kép transzponálásával még fokozottabban átlényegítheti. Montvai Attila nagyon izgalmas, végső megfejtésében még nyitott gondolatait szeretném támogatásul hívni vizsgálódásunkhoz. „A technika a fotográfia kifejező eszköze" c. publikációjában a következőket írja: „A képi információk kultúrában történő integrálódásának folyamatai, az integrálódott tények hatásterülete jelentős mértékben függ a hordozók, a képek előállítási mechanizmusától, valamint az ezek által meghatározott jellegzetességektől.

15 A fotográfia tehát olyan szabad vezérlési pontokkal rendelkezik, amelyeken keresztül a jelátviteli tulajdonságok korlátlanul manipulálhatók. Ezeket a vezérelhető tulajdonságokat a teljes átviteli eszköztárra érti, beleértve a tárgytér és a képtér időbeliségét szétcsatoló expozíció szabad megválasztásának lehetőségét és a technológiát is. Ez a nyitott átvételi rendszer teszi lehetővé a képmás vizuális jellemzőinek a szinte korlátok nélküli megválaszthatóságát, az autonóm közlési mechanizmus kialakítását. Az önálló fotográfiai közlés elérése, csak ezeknek a belső törvényeknek a felismerése esetében lehetséges. A jelátvitel korlátlan manipulálása ugyanis csak az alkotó szándékaitól függő, a képmás sajátos jelentés tartalmát meghatározó információs réteg megteremtését biztosítja. „... Itt olyan találkozás nyomaira találunk... amelyben két, eddig még meg nem értett és talán soha nem megfejthető távolságra levő szint, a molekuláris fizikai lét és az intellektuális kreatív szint találkozásáról, az alkotás folyamataiban való közös részvételről van szó."

16 Ezek a gondolatok is alátámasztják azt a megállapításunkat, hogy a transzpozíció második fokozatában rejlő lehetőségek, kritikus és elkötelezett alkalmazással művészi tényezővé válhatnak. A képmódosító eljárások (tónusbontás, szolarizáció stb. és ezek végtelen variánsai) megváltoztatják a vizuális elemek képen belüli karakterét. Tulajdonképpen ilyen változások okozzák az ún. „grafikus hatást" is. Bár a grafika hatással volt és van is a fotóművészetre, de kifejező eszközei közül pl. a pont és vonal a fotóban függetlenül jelentkezik a saját specifikus struktúrán belül, mintegy az általános vizuális „ABC" elemeiként. Ezeket az elemeket, amelyeket saját hatásmechanizmusán belül önállóan tud produkálni, nem tekinthetjük műfajidegen művi elemeknek. Csupán a képzőművészet által kondicionált terminusok okozzák az ellenkező ítéletalkotásokra való hajlást. A képzőművészetben (grafikában) a műalkotás minden tényezője, beleértve magát a mű anyagát is művészileg formálandó és formálható alkotóelem. „A fotográfia művészi lehetőségei ott kezdődnek, mikor az alkotó az automatikusan adott, gépies teret a kép többi tényezőjével együtt békés együttműködésre tudja késztetni. Ilyen esetekben az automatikus tér-reprodukció megosztja trónját azokkal a tényezőkkel, azokkal a motívumokkal, amelyek a perspektivikus térben, annak alárendelten, rendszerint kellően nem méltatva jelentkeznek. A perspektíva detronizálása a képalkotó elemek köztársaságává változtatja a fényképet: ami azt jelenti, hogy a térben jelentkező formák optikai tényezőkből humánus jelekké, emberiesített motívumokká alakulnak."

17 így tehát a transzpozíciós változtatások, amelyek minden esetben az autó-