A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)
GÁDOR Judit – NOVÁKI Gyula: Az abaújvári földvár sánca
50 GÁDOR JUDIT—NOVÁKI GYULA 8. kép. A 6. gerendaszint kelet felől gesek között a leghosszabbat a 6. gerendaszintben tudtuk nyomonkövetni, 5 m hosszúságban. Ez azonban nem mérvadó, mert vége nem volt pontosan meghatározható és a sánc külső oldala felé a folytatása a fel nem tárt részbe nyúlt. A sánc irányával párhuzamosak között több esetben meg lehetett állapítani, hogy a keresztirányúak alatt folytatódtak, de a feltárt terület viszonylag kis mérete és a fa erős mérvű pusztulása miatt itt sem lehetett pontos hosszúságot mérni. A gerendanyomok nagy vonalakban bizonyos rendszerben csoportosulnak, ami alapján az egész szerkezet meghatározható (9 : —12. kép). Egymás alatt azonban erősen összenyomódtak, a gerendák szélei egymásba folytak. Összesen 14 gerendaszintet választottunk szét (13. kép), ez azonban nem jelenti az egymás alatti gerendák tényleges számát, ennél több volt. Az egyes ásatási szinteket önkényesen állapítottuk meg, amelyeket az 1 m szélességű kezdő-árok metszetében mutatkozó, enyhén lejtő rétegek alapján jelöltük ki. így több, néha 5—6 egymás alatti gerendát bontottunk egyszerre. A gerendák két különböző, egymásra merőleges irányban, egymás alatt feküdtek. Gyakori volt azonban, hogy az azonos irányúak 20—30 cm-el is