A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

KORDOS László: A Kis-kőháti zsomboly gerinces maradványai

A KIS-KŐHÁTI-ZSOMBOLY GERINCES MARADVÁNYAI 363 fordul, hogy a repedésen át kőtörmelék jut a barlangba, majd aktív vízszivárgás azt cseppkővel beborítja. Nagyon gyakori formája ez a cseppkőlefolyások keletkezésének. A Kis-kőháti-zsomboly 5. lelőhelye az Óriás-terem egyik ilyen cseppkőlefolyásának, ahol a burkoló cseppkőréteg, ill. a cementált kőtörmelék közül került elő néhány ép denevér és cickány csont. E cseppkőlefolyás ma inaktív, így lerakódásának idején nagyobb felszíni csapadékot és gazdagabb vegetációt kell feltételezni, ami a cseppkőképződésre serkentő hatású. A 6. lelőhely szintén cseppkőlefolyáshoz kötött, de ott már vastag, több rétegre elkülönülő sorozat alakult ki. A leletek a felső, kb. 5—6 cm vastag cseppkőkéreg alatti 4—5 cm vastag guanós, földes törmelékből származnak. A 7. lelőhely a cseppkőképződéshez kötött harmadik lelőhely típust mutatja, miszerint itt a barlang aljáról felfelé növő sztalagmit oldalán lecsurgó vízből kivált kis medencék vannak. Az elhullott állatok beesve a medencékbe, rajtuk mészkéreg alakult ki, sokszor pizolitszerű konkréciót alkotva. A 8. lelőhely a zsomboly első termében, a falon lecsurgó vízből kivált cseppkő függönyök által körülzárt medencéből származik. A 9. lelőhely a felszínnel ma is élő kapcsolatban áll, mert a behulló és behajított törmelék, csont ott halmozódik fel. A durva kőtörmelék között a közelmúltban behullott nagyemlősök (köztük ember) és vadorzók által bedobott szarvas egyaránt előfordult. A lelőhelyek üledékének és maradványainak felhalmozódási körülményei tehát mind a 9 lelőhelyen különbözőek voltak, áttekintve a következőképpen: lelőhely a felhalmozódás módja 1. ismeretlen 2. kőtörmelék közé behullva 3. cseppkőmedencében, kéreg alatt 4. inaktív barlangi + felszíni törmelékkúpon 5. kőtörmeléken cseppkőkéregben 6. cseppkőlefolyás rétegei között 7. mésztufa medencében bekérgezve 8. cseppkőfüggönyök között 9. felszínről behullott törmelékben Az üledékképződés módja igen erősen meghatározza a gerinces maradványok eloszlását is, mint azt a 2. képen közölt grafikonról le lehet olvasni. A zsombolyból feltárt, statisztikus mennyiségű leletet tartalmazó 3., 4., 6., és 8. lelőhely csontanyagának nagy rendszertani egységenként csoportosított százalékos megoszlását tartalmazza, a kronológiai helyzetüknek megfelelő sorrendben. Ebből kitűnik, hogy a 3. lelőhely a tipikus „denevér-temető", a 6. és 8. lelőhely olyan barlangi denevéres felhalmozódású, ahol a felszíni állandó kapcsolat megvolt. A 4. lelőhely elsősorban felszíni, bagolyköpetes és behullott állatokat tartalmazó, de barlangban leülepedett (denevéres) lelőhely. A Kis-kőhátizsomboly faunáinak vizsgálatával tehát nem lehet jelenleg végigkövetni a zsomboly gerinces állatvilágának szukcessziós fejlődését, mert a különböző felhalmozódási módok más és más faunaösszetételt adnak. Az egyes rendek, pl. rovarevők és denevérek faj összetételének változása viszont már alkalmas ilyen jellegű vizsgálatra, mert a rend fajai azonos körülmények között kerültek lelőhelyükre.