A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

FEJŐS Zoltán: Kivándorlás Amerikába a Zemplén középső vidékéről

294 FEJŐS ZOLTÁN nősen hangsúlyozza a teljes kultúrák mint átfogó rendszerek egymásra hatását. Az érintkezés nem elemekre vagy a kultúra részeire vonatkozik, hanem magára az egész rendszerre. Az akkulturáció tehát a kultúra belső fejlődésével szemben létezésének külső, általában változásokként jelentkező mozzanatait emeli ki.

2 Mivel a kultúrák egymásrahatása különböző társadalmi csoportok érintkezése nyomán jön létre, így a változásoknak szociológiai, pszichológiai oldaluk is van, azonban az akkulturáció mindennek csupán a kulturális jellegét fejezi ki, s nem vonatkozik például a változások szociálpszichológiai szintjére. Mindemellett a változások átfogó elemzése „természetesen magába foglalja a szociológia, a társadalmi lélektan és az individuálpszichológia tudományát is."

3 Az eddig elmondottakból úgy érzem, világosan kitűnik, hogy a magyar néprajz gyakorlatában az akkulturáció kutatása — ha kimondatlanul is — de nagy hagyományokkal rendelkezik. így az olyan kutatások, mint az alsó és felső társadalmi rétegek kultúrája közötti kapcsolat, az urbanizáció, az interetnikus kérdések mind az akkulturáció körébe tartoznak. Hosszú távon a parasztság egész kulturális története sem más, mint az akkulturáció nagyméretű története.

4 Részben ez a megfontolás vetette fel újabban azt a gondolatot, hogy a magyar népi kultúrában a formációváltás okozta nagy változások kutatásában igen tanulságos az akkulturáció fogalmának bevezetése.

5 Ezek után a magyar kivándorlásnak, mint sajátos akkulturációs problémának a felfogása úgy érzem, nem lesz idegen gondolat hazai néprajzkutatásunktól. Nem vitás, hogy a gazdasági kivándorlással a néprajztudománynak is foglalkoznia kell. Ez nemcsak abból a szempontból nyilvánvaló, hogy — mint később látni fogjuk — a kivándorlók döntően az agrárnépességből kikerülve, a mozgalmat sajátos parasztproblémaként minősíti, hanem más meggondolások miatt is. S ezek lényege nem más, mint az akkulturáció problémája. A kivándorlás és visszavándorlás folyamata egy sajátos migrációs jelenség. Az elvándoroltakat és műveltségüket a lakóhelytől távol, sőt más kontinensen érik hatások. Létfeltételeik biztosításának érdekében szükséges, hogy a fogadó társadalomba és annak kultúrájába a lehető legkevesebb súrlódással igyekezzenek beilleszkedni. Ezáltal, a kapcsolatba került társadalmi csoportok kultúrája is — a maguk legszélesebb skáláján — érintkezésbe lép egymással. A kultúrák közötti teljes kontaktus általában ritka jelenség, s ennek lehetőségét talán éppen a be2. Tanulságos az akkulturáció fogalmának néhány klasszikus definícióját felidézni: Redfield—Unton — Herskovits (1936): Az „akkulturáció fogalma magában foglalja azokat a jelenségeket, amelyek különböző kultúrákkal rendelkező egyének csoportjainak egymással való állandó, közvetlen érintkezésbe kerülésekor az egyik vagy mindkét csoport kulturális alkatában változásokat eredményeznek." Idézi A. Hultkrantz, E. H. Spicer és R. Smith, 1964. 107.; The Social Sciences Research Counsil (1954) „olyan kulturális változás, amely két vagy több önálló kulturális rendszer (autonomous cultural systems) kapcsolatában jön létre." A. Hultkrantz, 1960. 20.; /. Sigle (1955): „változás a kultúrában, amely kívülről jön és a hagyományos kultúra egész tömegének változását jelenti". Voigt V. 1975. 296. 3. R. Smith, 1964. 113.; Meg kell jegyezni, hogy az akkulturáció néhány képviselője nemcsak mint interkulturális folyamatot, hanem pl. mint pszichológiai jelenséget kezeli. Vö.: a fent idézett irodalommal. 4. A. Hultkrantz, 1960. 20. Vö. R. Thurnwald, 1932. 5. Voigt V, 1974. és Voigt V., 1975.