A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)
DOBROSSY István–FÜGEDI Márta: A kenderfeldolgozás törő és rostpuhító eljárásainak munkaeszközei és terminológiái Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
A KENDERFELDOLGOZÁS TÖRŐ ÉS ROSTPUHÍTÓ ELJÁRÁSAI BORSOD MEGYÉBEN 263 mellett éltek. Gyűjtőterületük hegyvidéki része a len és a kender művelésének határterülete, így teljesen természetes, hogy a megmunkálás és feldolgozás eszközei is mindkét kultúrához kötődve keverednek. Ennek egyfajta megnyilvánulása az, hogy az ún. klasszikus kender- ill. rostmegmunkákó eszközöknek (törősulykoknak, kölyüknek, kenderkallóknak) lokálisan kialakult variánsai úgy élnek, hogy egyértelműen nem dönthető el, valójában egy belső és újabb fejlődés eredményei-e ezek az eszközök, vagy egy általános történeti fejlődés konzerválódott és szórványosan napjainkig megmaradt darabjai. 37 d) Vegyi eljárással történő rostpuhítás. E módszernél a megtilolt kendert hordóba (Sajólád) vagy szapulóba (Aszaló) téve korpás vízben áztatják. 4—10 napig ázik a korpa hatására erjedő, savassá váló vízben a kender, s ezalatt a rostszálak megpuhulnak. Az eljárás gyűjtőterületünkön szórványosan és más módszerekkel egyidejűleg fordul elő. Ilyen áztatással, erjesztéssel történő puhítást a következő településeken ismernek: Baskó, Sajólád, Onga, Aszaló, Nyíri, Tiszakarád, Cigánd (22. kép). Az eljárás ismeretének összefüggő elterjedési területe található Szabolcs-Szatmár megye falvaiban és szórványosan előfordul az Alföldön is. 48 Az eljárást — figyelembe véve a magyarság honfoglalás előtti török kapcsolatait —• a bőrfeldolgozással összefüggésben, kultúránk a honfoglalás előtti rétegéből származónak és napjainkig való konzerválódásának tekinthetjük. 49 A kenderfeldolgozás törő és rostpuhító eljárásait, eszközeit és a munkafolyamatok elnevezéseit áttekintve, térképeink alapján a következőket állapíthatjuk meg. Megyéink területén a kender első törésének kétfajta eszköze és ezek variánsai találhatók meg. Viszonylag szűkebb, de jól körülhatárolható területen találjuk a kölyü típusú kendertörőt, amely bitó elnevezéssel Borsod megye észak-nyugati területén lelhető fel. Azokban a falvakban használják és ismerik, amelyeket a köztudat barkók-lakta vidéknek tart, s amely a falvak tudatában hasonlóan így őrződött meg. A kendertörés másik eszköze a tiló típusú kendertörő. A munkaeszköznek két formai változata ismeretes területünkön. A deszkás szerkezetű típus általánosan ismert és elterjedt megyénkben, míg az áttört szerkezetű tilók, a Taktaköz és a Bodrogköz falvait jellemzik. Használatuk azonban ezeken a területeken sem kizárólagos, együtt funkcionálnak a deszkás szerkezetű tilókkal. E terület ezért érdemel figyelmet, mert az eszköz-használat vonatkozásában átmenetet jelent az Alföld és a hegyvidék, azaz a Zempléni-hegység területe között. A különböző formai megoldások közül egyedül a vágóélek száma volt az, amelyet az eszköz ismerete és használata vonatkozásában a nemzetiségekhez tudtunk kötni. Előfordulásuk (Hercegkút, Rudabányácska, Háromhuta, Tiszakarád, Vajdácska, Hernádszentandrás, Erdőhorváti, Pusztafalu, Taktaharkány, Prügy, Tiszadada településeken) (3. kép) úgy tűnik, viszonylag zárt tömböt alkot. Ezek után célszerű megvizsgálni a földrajzi területet érintő, ill. érintett szervezett, vagy spontán telepítéseket, ezek más vonatkozásban is megnyilvánuló kulturális hatásait. 50 47. vö. Szolnoky i. m. (1972) 190—192. 48. Szolnoky i. m. (1972) 195., ill. 12. sz. térkép 49. Szolnoky i. m. (1972) 196. nem zárja ki egy közbeeső szláv hatás érvényesülését sem. 50. A kapcsolódó irodalom megjelölése nélkül, mint újabb, nagyjelentőségű munkát 1. Paládi-Kovács A., 1973. 327—369.
