A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

PALÁDI-KOVÁCS Attila: Gazdasági épületek Észak-Borsodban és Gömörben. A rakodó

220 PALÁDI-KOVÁCS ATTILA •_ u° Q 1 o \ a 3 m _» 12. kép. Bene István rakodójának alaprajza. Szalóc (Slavec) bedeszkázása. A fenyődeszkákat függőlegesen állítva szögelték oda a talpfához, a riglifához és az eresz mentén a folyógerendához. A szalóci rakodók mind nyeregtetővel épültek. Tetőhomlokzatukat is mindig bedeszkázták. Egyik-másik rakodó tetőhomlokzatán ajtó vagy ajtónyílás figyelhető meg. Sokat elárul a szalóci rakodók konstrukciójáról a 11. kép. A megfigyelt szénarakodó épületek alsó szintje, 190—200 cm magasságig hézag nélkül van bedeszkázva. A felső szintet, ahol az ajtónyílások is találhatók, gyakran szellős lécfallal védik csupán (13. kép). Ezen a szinten az eső kevésbé ver be, a lécfal pedig lehetővé teszi a széna levegőzését. Az épületbe csak létrával lehetett bejutni, ezért legtöbb gazda tartott a rakodó talpgerendája alá bedugva egy kis létrát és hordáskor a faluból is hoztak. A rakodó ajtajának magasra helyezésével nem a szénalopást kívánták megelőzni, hanem munkát tudtak megtakarítani. Ugyanis az épület megtöltése sokkal kevesebb munkával történt, ha a szénát a magasan levő nyíláson át bedobálhatták. Akinek rakodója volt, munkát takaríthatott meg azzal, hogy nem volt segítségre szüksége, nem kellett adogatni, taposni a szénát, és szakértelemre, gondosságra sem volt szükség, mint a boglyarakásnál. Addig, amíg az ajtó szintjéig megtelt szénával a rakcdó, egy ember is elboldogult. Szalócon a munka- és időmegtakarítást tartották az eífajta rakodók legfőbb előnyének. Persze az sem lebecsülhető, hogy a fedéllel és falakkal védett helyen nem tehetett kárt a szénában sem az időjárás, sem az elbitangoló jószág, vagy az erdőkből lemerészkedő vad.