A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

PALÁDI-KOVÁCS Attila: Gazdasági épületek Észak-Borsodban és Gömörben. A rakodó

210 PALÁDI-KOVÁCS ATTILA a szántalpas hombár jellegzetesen baranyai és dél-alföldi elterjedtségére,

2 a boglyaformájú gabonás és a kerekól tiszántúli,

3 az abara Felső-Tisza-vidéki és a kástu délnyugat-dunántúli

4 vagy a tüzelős ól alföldi kötődésére. Példát még számosat lehetne sorolni a gazdasági épületek táji elrendeződésének bizonyságául. Nyilvánvaló, hogy ezek az épületek nemcsak a tájak természeti és gazdasági adottságait tükrözik, hanem építőik eltérő kulturális tradícióit is. Mi mással lehetne magyarázni különben, hogy a kiskunsági pásztor cserényt épített magának akkor is, amikor a Hortobágy melléki a vasalóhoz ragaszkodott? A gazdasági épületek méretezése, ingatlan-értéke egyes vidékeken az utóbbi 100—130 esztendő konjunktúráit idézi fel. Példaként említhetők az Ipoly menti falvak hatalmas méretű, kő- és téglafallal épített, poltári cserépzsindellyel fedett pajtái, amelyek a gabonakonjunktúra hatására, a XIX. század végén korszerűsített paraszti üzemek szükségletére épültek a századforduló éveiben. Ugyanakkor a Nyírség déli felén tömegesen laktak még emberek földházakban, akiknek komolyabb gazdasági épületeik nem voltak. A gazdasági épületek sokasága, nagy mérete és jelentős ingatlanértéke régi hagyománya a Kárpát-medence számos tájának, számos magyar és nem-magyar népcsoportjának. Gondoljunk az őrségi és göcseji magyarok, a csíki, gyergyói székelyek, a resinári románok, az erdélyi szászok, vagy a Felső-Garam menti szlovákok igényes faépületeire, tekintélyes gazdasági épületekkel körbevett udvaraira. Észak-Magyarországon a gazdálkodás legfontosabb épülete a csűr. Alaprajzát tekintve rendszerint háromosztatú, keresztfolyosós épület, amit a lakóház tengelyére merőlegesen, az utca vonalával párhuzamosan helyeznek el a telken, lehetőleg az udvar végében. A gazdasági udvart lezáró csűr szerepe a cséplőgépek fokozatos elterjedésével párhuzamosan csökkent. Korábban a csűr főként a kévésgabona tárolására zolgált. Ugyanakkor munkahely is volt, mert a csűr szérűjén csépelték vagy nyomtatták ki a gabonát. Ott tárolták a szekereket és a nagyobb gazdasági eszközöket. A szérűtől jobbra és balra levő tárolótér neve csűr ág vagy rakodó} A cséplés gépesítése óta a „cséplőcsűr" „szénáscsűrré" változott. Selmeczi Kovács Attila az észak-magyarországi csűrépítkezést és csűrös gazdálkodást bemutató monográfiájában érinti a kifejezetten szénatárolásra szolgáló épületek, az ún. rakodók kérdését is. Megjegyzi, hogy ezek a csűrök mellett vagy azok helyett használatos, falazat nélküli, csupán oszlopokon álló fedelek, amelyek az esőtől védik a takarmányt. Kifejti továbbá, hogy a rakodó bizonyos paraszti rétegekhez, meghatározott üzemméretekhez kapcsolható. Soraiból kivehetően Észak-Borsodban a szegényebb parasztoknak csűrjük nem XIII. Berlin, 1967. 1—15. (Sonderdruck); Selmeczi Kovács Attila: Csűrös építkezés és gazdálkodás Észak-Magyarországon. Műveltség és Hagyomány, XVIII. Debrecen, 1976. 2. Füzes Endre: A magyarországi szántalpas hombár. Ethn., LXXV. Bp. 1964. 3. Bátky Zsigmond: Boglyakemence-alakú gabonások és egyéb építmények a Nagyalföldről. NÉ., IV. Bp. 1903. 311—317.; Barna Gábor: Kerekólak a Hármas-Körös mentén. Ethn., LXXXII. Bp. 1971. 585—598. 4. Paládi-Kovács Attila: Az abara. Egy szénatároló építmény a magyar parasztok gazdálkodásában. NK-NT. II. Bp., 1969. 79—101.; Gönczi Ferenc: Göcsej, s kapcsolatosan Hetes vidékének és népének összevontabb ismertetése. Kaposvár, 1914. 464—466.; Tóth János: Az Őrségek népi építészete. Bp., 1971. 80—84. 5. Istvánffy Gyula: A palóczok lakóháza és berendezése. NÉ., XII. Bp., 1911. 10.; Pintér Sándor: A palócz család otthona. NÉ., X. Bp., 1909. 203.