A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

SÁNDORFI György: Motte típusú várak a történeti Borsod vármegyében

14 SÁNDORFI GYÖRGY 6. kép. Bayeux vára mint történeti adat értékes a szőnyegen utolsóként látható vár, Hastings. 18 A várat a normannok építették a szigetországban, partraszállásuk után. A nor­mann hadviselés szabálya volt, hogy a meghódított területen azonnal várat épí­tettek a vidék védelmére, illetve, hogy a további hódításoknak legyen kiinduló­pontja. A képen láthatjuk, ahogyan a mottét építik, a földet egy csákányszerű szerszámmal fejtik, és lapáttal dobják fel a motte dombjának a tetejére. Érdekes az ábrázolás, a dombot ugyanis „fentről lefelé" építik rétegekben. A félig kész vár már áll a domb tetején, azonban a domb alja még hiányzik. Az ábrázoló fel­tehetően ezzel akarta jelezni, hogy épülő várról van szó. E képsor több más épü­letet is ábrázol, templomokat, palotákat, amelyek közül nem egy várszerű jelle­get mutat. Elemzésükkel itt nem foglalkozhatunk. A szőnyegen ábrázolt mot­ték azonban fontosak voltak számunkra, mert az általunk vizsgált borsodi mot­tékhoz rendkívül hasonlítanak. A motték — elsősorban nagyszámú elterjedésükkel — már a múlt század­ban felkeltették a nyugat-európai kutatók érdeklődését. Ennek következtében a velük foglalkozó irodalom rendkívül bő és szerteágazó. 19 Jellemző nyugat­európai elterjedésükre, hogy a kb. 6000 km 2-es'északrajnai területen 148 olyan 18. uo. 238. 19. A legújabb, válogatott német, osztrák, holland, belga, francia, angol, ír, dán irodalmat közli M. Müller-Wille, Mittelalterliche Burghügel... 15—17.

Next

/
Thumbnails
Contents