A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

VALTER Ilona: A tornaszentandrási r.k. templom kutatása

112 VALTER ILONA A hajót és a szentélyt sík mennyezet fedte. A mennyezetgerendák nagyon rossz állapotban voltak. A hajó felett dupla gerendasor volt, a felső az ugyancsak rossz állapotú fedélszék kötőgerendáié, közlekedésre szolgáló felső deszkaborítással. Az alsó gerendasor alatti deszkaborítás is barokk, feltételezhető, hogy alsó felülete egykor festett volt. A helyreállítás előtt nádazás és vakolás borította. A szentély síkmennyezete ugyancsak vakolt, középen értéktelen XX. századi mennyezetkép volt. Az egész templomot hajópadló borította. A tetőszékhez és a mennyezethez hasonlóan az egész templom rossz műszaki állapotban volt, a falakon nagy repedések látszottak. Műemléki kutatás. A templom előzőekben ismertetett rossz műszaki állapota indokolttá és szükségessé tette teljes felújítását, amit megelőzött az 1971. év nyarán végzett műemléki kutatás. Ez magában foglalta a régészeti feltárást és a falkutatást. A) Régészeti feltárás során az I. sz. kutatóárokkal kelet—nyugati irányban átmetszettük a templomot (9. kép). Megkerestük a nyugati fal mélyen lenyúló alapozását és megfigyeltük a bolygatatlan szikla fölött a régészeti rétegeket (10. kép). Az elkorhadt deszkapadló felszedése után 0,30 m mélységben megtaláltuk a hajó középkori járószintjét. A hajó közepe felé a szikla talaj fokozatosan emelkedik, a diadalív előtt csak 0,50—0,60 m-re van a mai felszíntől. így azt a feltevésünket, hogy a román templom elbontott nyugati fala a diadalívtől 1—1,5 méterrel nyugatabbra volt, nem tudtuk igazolni. Az erősen lekopott rétegben nem találtuk meg a román kori templom nyugati zárófalának nyomátA templomhajóban a középkori szint és a szikla között XIII. század eleji, valamint XIV. századi cserepekkel keltezett agyagos törmelékréteg volt, bolygatott csontokkal keverve. A szentélyekben nem folytatódott a hajóban megtalált középkori szint. Itt nagyon magasan volt a szikla, amire az épületet alapozták. A szentélyben jól érzékelhető volt, hogy az átépítéskor kb. 0,50 méterrel süllyesztették a román szintet. A két félköríves szentélyben levő lábazat tulajdonképpen az alapfal, az alapozási padkával. A szentélyek alapozásából csak kb. 0,20 m van a földben, de van olyan falszakasz is, ahol az alapozás szabadon áll, és „lyukas" volt a templom (11. sz. kép). Az I. sz. kutatóárkot a szentélyek külső keleti oldalánál is folytattuk, egészen a domblejtőig. A szentélyek alapozása kívül a felszínen is látszó sziklán nyugszik, nem takarja föld. Vagy az átépítéskor süllyesztették kívül is a szintet, vagy az időjárás viszontagságai következtében pusztult le. Nem maradt nyoma a templomkörüli temető kerítőfalának sem. A II. sz. kutatóárkot a déli kaputól kiindulva a templomhajó közepéig ástuk. Az északi hajórészben a karzattartó oszlopok és a máshol el nem helyezhető berendezés miatt nem tudtunk dolgozni. A II. sz. kutatóárokban 1 méter mélységben megtaláltuk a hajó déli falának alapozását és ugyanazokat a régészeti rétegeket figyelhettük meg, mint az I. sz. kutatóárokban. A két árok találkozásánál feltártunk egy 0,70x1,10 m nagyságú, 0,40 x 0,50 méteres kövekből készült karzatpillért, amely alatt egy bolygatatlan sír feküdt (lásd a 10. sz. képet). E sírt a csontváz fölött talált edénytöredék a XIII.