A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

LIPPÓCZY Norbert: Üvegfestményeim Tarnówban

ÜVEGFESTMÉNYEIM TARNÓWBAN 377 alig egy hét múlva, már a grodkówi plébánosnál voltam — jó 500 km-re nyugatra Tarnówtól. Nagy örömömre az öreg plébános 1939 előtt Tarnów vidékén volt egy faluban lelkipásztor, aki megismert engem, ugyanis annak idején a tarnówi pincészetünkben vásárolta be a liturgikus célt szolgáló borokat. Meglátva a világos és tágas lépcsőházban a falon elhelyezett üvegképeket, azok típusainak sokfélesége egyenesen megszédített. Minden kertelés nélkül beismertem az öregúrnak, hogy a gyűjteményből szeretném kiegészíteni a tarnówi Diecezális Múzeum üvegképgyűjteményét oly típusú képekkel, melyek ott hiányoznak. Kellemes meglepetésemre kijelentette: „Tessék válogasson ki egy párat, de nehogy elrontsa a galériámat!" E számomra nagy horderejű szavak után megkértem, hogy tanulmányozhassam két napon keresztül kissé behatóbban a képeket. Erre meg is kaptam az engedélyt azzal, hogy ő maga két napra elutazik, de én szabadon járhatok, kelhetek a házban. Tüzetesen áttanulmányoztam a képeket s kiválogattam a számomra legértékesebbeket, és a maradék képtárat új beosztásban akasztgattam fel. Amikor a plébános hazaérkezett harmadnap délelőtt, már éppen befejeztem a munkámat. Az öregúr kérdésére, vajon elvégeztem-e a válogatást, igenlő választ adtam. Kérte, hogy mutassam meg a falon a kiválogatott képeket. Amikor megmondtam, hogy a kiválasztott képeket már levettem a falról, a plébános megjegyezte: „nagyon szerény volt, meg sem látszik, hogy valami hiányzik". Nem akarta elhinni, hogy az eredeti 32 képes gyűjteményből már 10 darab hiányzik. Az én mesterkedésem csak annyiból állt, hogy a képek közötti távolságot 1/3-dal megnöveltem. Csak akkor hitte el állításomat, amikor előhoztam a 10 darab képet. Mindjárt kiállított egy írást, mely szerint a 10 népi üvegképet a tarnówi Diecezális Múzeumnak ajándékozza. Óriási kő esett le a szívemről, mert a kiválasztott képek az alsó-sziléziai képtípusok majd minden változatát magukba foglalták, a főattrakcióval egyetemben még egy, a XVIII. századbeli dél-bajor országi üvegképpel együtt. E kollekciót nem a bőkezű plébános gyűjtötte, hanem még elődétől maradt rá. Nemcsak a grodkówi plébános gazdagította a tarnówi gyűjteményt, a bővítésekhez hozzájárult sok ismerősöm és barátom is. így — többek között — még a két világháború közötti időben élt Tarnówban egy idősebb orvos háziaspár, akikkel kellemes barátságban voltunk. Az asszony magyar származású volt, az édesapja építette a Kassa—Muszyna—Tarnów vasútvonalat. A nyarat minden évben az akkor dél-lengyelországi, már említett hucul-vidéken töltötték. Persze tudtak a népi üvegképgyűjtő szenvedélyemről, tetszettek nekik ezek a képek és egy nyaralásuk alkalmával ők is vettek maguknak egy párat. Ezelőtt egynéhány évvel halt meg — jóval 80 éven felüli korban — öreg barátnőnk. Végrendeletileg hagyta rám hucul képeit és Petőfi összes verseit tartalmazó, díszkötéses, 1883-ban Budapesten kiadott könyvét, amely édesanyja után maradt rá. Egyik legérdekesebb élményem fűződik, egy a XVIII. század elején készített, Németországból származó üvegképhez, amely a XIX. század folyamán került a nagyon gazdag bécsi Groedl család gyűjteményébe. A Groedeleknek Kelet-Galíciában óriási kiterjedésű erdőbirtokai és fűrésztelepei voltak. A gyűjtemény egy része Bécsből, Skoleba került, az ottani vadászkastélyukba. Groedelék egyik leánya magyarhoz ment férjhez és a második világháború után így került a gazdag skolei gyűjtemény egy jó része Budapestre. Egyik nőtestvérem