A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)
SIMÁN Katalin: Kovabánya az Avason
96 SIMÁN KATALIN Gödrös kitermelés folyt az „A" és a „H", valamint a nyugati mellékárok három gödrében. Ez esetben a tufapadok mélysége az egykori járószinthez viszonyítva csekély, egymástól való távolságuk kicsi. Az „A" és a „H" gödör esetében ez megközelítőleg 1 méter lehetett. A nyugati mellékárok gödreiben a rétegek egymástól mindössze fél méter távolságra voltak. Késői művelés nyomai látszódnak a „G" gödörben. A mai humusz alól indul az egykori beásás, alsó határa pedig a felső tufapad. Feltehetőleg folyosót képezett az „E" gödör hasonló mélységű beásásával (5. kép és 7. kép). Érdekes, hogy a bánya egyetlen megfogható tárnája éppen ezalatt húzódik. Még érdekesebb, akkor, ha megfigyeljük, hogy az alsó, a tufaréteg alá húzódó és a felső táró, illetve folyosó létrejötte közt eltelt idő nem lehetett hosszú, hiszen a táróban levő kitöltés éppúgy a fosszilis barna humusz feletti réteg, mint a folyosó esetében. Feltételezhető, hogy egy korábbi áttörés nyomát megtalálva, annak fellazított talajában hatoltak le valamikor a középkor vagy az újkor idején a tufapad alá. A leletek. A leleteket két mélységben találták meg. Az egyik az áttörés szintjében volt és egyértelműen a művelés idejéből származik. A másik az áttörés feletti (Ül. az áttöretlen tufapad feletti) rétegekből került elő. A múzeumban levő anyag azonban néhány darabot leszámítva nem sorolható be egyik csoportba sem, mert a leltárkönyvben nem szerepel a pontos mélységadat. A leletek többsége kőszilánk vagy tömb, elvétve eszköz. A legtöbb a nyersanyagtömb, jelentős még a magkő és a magkőről az előkészítés során lepattintott szilánkok és durva pengék aránya, valamint a szintén gyártási hulladék jellegű kéregdarab. A kőleletek közé tartoznak azok a kőlapok is, amelyekből az „A" gödörben a bányászok „padot" alakítottak ki az áttörés szintjében és amely mellől — a leírások szerint — tömegével kerültek elő a nyersanyagdarabok és szilánkok. Külön figyelmet kell szentelni a kvarckavicsból készült ütőköveknek, a bányászeszközöknek és egy csiszolt baltának. A kvarckavicsból készült ütőkövek egyszerű technikával készültek. Az egyik végén a kavicsnak néhány szilánk leválasztásával élt képeztek ki. Néha a másik végén is leválasztottak egy szilánkot, hogy jobban kézbe lehessen fogni az eszközt. Hasonlít a paleolitikum chopper és chopping-tool formáira. Mérete 10 és 30 cm között változik (9/1. kép). Ezt a fajta ütőkövet megtaláljuk Magyarország többi őskori kőbányájában, így Sümegen és Tatán is. 5 Emellett gyakori a hagyományos ütőkő: kidolgozás nincs rajta, ahogy találták, úgy használták fel a kavicsot, csak a két végén vagy a peremén levő kopásból lehet használatára következtetni (9/2. kép). Biztosan a bányaszintből került elő két retusált eszköz. 1. Retusált szilánk. Magkőmaradék, a bázisán megmaradt a kéreg. Fent csúcsban találkozik a két szél. A bal szél a felső részen az előlap felől egysorosán retusált. A jobb szél sima. A hátlap sima. A bulbust leütötték. Anyaga: hidrokvarcit. Mérete: 75,5x39x20 mm. A „T" gödörben került elő 6 m mélységben. Ltsz: 53.31.15 5. Vértes László: Eine práhistorische Silexgrube am Mogyorósdomb bei Sümeg. Acta ArchaeologicaXVI. 1964. 187—215.; Fülöp József: Funde des práhistorischen Silexber^baues am Kálvária, Hügel von Tata. Acta Archaeologica, XXV. 1973. 3—25.
