A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

SZATHMÁRY László: A tiszai kultúra csontvázleletei Szerencs-Taktaföldváron

30 SZATHMÁRY LÁSZLÓ Általános jellemzés. A tiszai kultúra Szerencs-Taktaföldváron feltárt csontvázleletei kvantitatív és kvalitatív szempontok szerint egyaránt homogének. A postcranialis vázra az alacsony abszolút méretek és a gracilitás a jellemző. Olyan migrációs hullámok csontvázleleteire emlékeztetnek, melyek a Balkán, vagy a Maditerráneum felől érkeztek a Kárpát-medencébe. A hasonló korú dél-magyarországi leleteknél ez nem domborodik ki ehhez hasonló mértékben. A secunder nemi jellegek a feminin fokozatok felé variálnak. Az epigenetikus jellegek viszonylag szűk variációjúak. Megnyilvánul ez a radius incisura ulnarisánál, a crista interossea esetében, vagy például a femur trochanter tertiusának, a crista és fossa hypotrochantericának kifejezettségében. A testmagasság (megítélésére a nők esetében nyílik jobb lehetőség) alatta marad a neolitikus átlagnak. A különbség a középső- és későneolitikus népességekkel összehasonlítva nagyobb (vö.: Szathmáry 1975). A tiszai kultúrának az Alföld déli részén élt népessége is jelentősen magasabb termetű (vö.: Farkas 1975). A koponyavarratok elcsontosodási sorrendje két leletnél figyelhető meg (N° 9, 12). Érdekes, hogy mindkét esetben a sutura coronalis teljesen elcsontosodott, a sutura lambdoidea pedig teljesen nyitott. A sutura sagittalis első felében az obiiteráció megindult. Ez a jelenség azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert a Todd és Lyon (1924, 1925) által megfigyelt elcsontosodási sorrendtől jelentősen eltér, és ezáltal a népesség biológiai-genetikai státusára jellemző lehet. A koponyavarratok elcsontosodási sorrendje pedig a koponyaalkat kialakulásában is lényeges szerepet játszik. Sajnos a koponyajellegek elemzését a töredékes és hiányos leletek nem teszik lehetővé, így e rövid elemzés főként a postcranialis vázon végzett megfigyeléseken nyugszik. A bővebb összehasonlítást pedig nehezíti, hogy ezekre vonatkozóan minimális adat áll rendelkezésre. IRODALOM Acsádi, Gy., Nemeskéri, J. (1970): History of Humán Life Span and Mortality. Akadémiai, Budapest. Augier, M. O. (1931): Squelette cephalique. In: Poirier, P., Charpy, A. (eds.), Traité d'Anatomie Humaine. Masson et Cie, Paris, 1/4: 89—654. Bach, H. (1965): Zur Berechnung der Körperhöhe aus den langen Gliedmassenknochen weiblicher Skelette. Anthrop. Anz., 29: 12—21. Berry, A. C. (1974): The use of non-metrical variations of the cranium in the study of Scandinavian population movements. Am. J. Phys. Anthrop., 40: 345—358. Berry, A. C, Berry, R. J. (1967): Epigenetic variation in the humán cranium. J. Anat., 101: 361—379. Breitinger, E. (1938): Zur Berechnung der Körperhöhe aus den langen Gliedmassenknochen. Anthrop. Anz., 14: 249—274. Brothwell, D. R. (1965): Digging up Bones. British Museum, London. Dupertuis, C. W., Hadden, J. A. (1951): On the reconstruction of stature from long bones. Am. J. Phys. Anthrop., 9: 15—53. Éry, K. K., Kralovánszky, A., Nemeskéri, J. (1963): Történeti népességek rekonstrukciójának reprezentációja. — A representative reconstruction of historic populations. Anthrop. Közi., 7: 41—90. Farkas, Gy. (1975): A Dél-Alföld őskorának paleoantropológiája. Kandidátusi értekezés, Szeged (kézirat). Hooton, E. A. (1930): The Indians of Pecos Pueblo: a study of their skeletal remains. Papers of the Southwestern Expedition 4. Yale Univ. Press, New Haven. Johnston, F. E. (1961): Sequence of Epiphyseal Union in a Prehistoric Kentucky Population from Indián Knoll. Hum. Biol., 33: 66—81. Kemenczei, T. (1968a): Szerencs In: Archáologische Forschungenim Jahre 1967. Arch. Ért., 95: 129.