A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

VIGA Gyula: Északkelet-magyarországi adatok a szamártartáshoz

ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI ADATOK A SZAMÁRTARTÁSHOZ 2. kép. Disznóólból kialakított szamáról, Domaháza ran alkalmi ólak, vagy a régi nagy állatok istállói szolgálnak. (2. kép) Van, aki a disznóól egyik fiókjában tartja a szamarát. Nyáron alkalmanként nyári állásban éjszakáztatják, előtte rács vagy jászol van. Takarmányként szénát, szecskát, lucernát kap, nagy munkák idején pedig árpa, kukorica és zab abrakot. Ha mezőre járnak vele, akkor a föld szélén, s árokparton pányván legeltetik: nagy vasszöget ütnek le, s ahhoz kötik lánccal a szamarat. A hosszabb utakra járó meszesek és faárusok útközben legeltették állataikat, de termékeikért mindig cseréltek abraknak való szemestakarmányt is: 1 kosár mészért megtöltötték a tarisznyát (obrocsnyica). Erdős vidéken éjszakára gyakran a vágásokba csapták legelni a szamarat, nemegyszer a tilosba. Az állandó kereskedelmi útvonallal rendelkező meszesek útjaik során általában ugyanazokon a helyeken szálltak meg, s ellátásukba állataik etetése is beletartozott. A szamár lényeges gondozást nem igényel. Szőrét éppen úgy csutakolják, illetve vakarával és kefévd pucolják, mint a lóét. Körme homokos területen nem igényel különös ápolást, esetleg ha nagyon lenőtt, akkor éles harapófogóval megszedték, miközben az állat feje magasan volt kikötve, hogy ne tudjon rúgni. A hegyes, köves vidéken a gyenge patájú állatoknál, kövesúton igénybe vett szamaraknál pedig általánosan elterjedt volt a patkolás. Ezt alkalmanként maguk a gazdák is elvégezték: nem készítették elő a patát, csak lepucolták, s