A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

PETERCSÁK Tivadar: Közbirtokosságok, legeltetési társulatok a Hegyközben

262 PETERCSÁK TIVADAR birtokosságait kívánom bemutatni recens gyűjtés és levéltári kutatás alapján. A levéltári források felhasználásával a jobbágyfelszabadítástól, illetve az azt követő tagosításoktól, legelő- és erdőelkülönítésektől kísérhetjük nyomon a közbirtokosságok tevékenységét. Területünk állattenyésztéséről több részlettanulmányjelent meg,

9 s ezek hangsúlyozzák, hogy a Hegyközben az állattartás a földművelés szerves kiegészítője. Legnagyobb hagyományai a szarvasmarhatartásnak és a juhtartásnak vannak, de a nagykiterjedésű erdőkben a 20. század elejéig általános volt a sertésmakkoltatás is. Az állattartás alapját a gyep- és erdei legelők biztosították, a takarmánynövények termesztése a 19—20. század fordulóján kezdődik, de csak a két világháború között terjed el. A jobbágyfelszabadítás előtt a földesúr és a jobbágyok közösen használták a legelőt, az erdőben pedig a földesúr faizást engedett jobbágyainak. Az egyes falvak legelőiről, legeltetési lehetőségeiről csak szórványos adataink vannak a 19. század első feléből. Az 1826-ban végzett összeírás szerint Radványban volt 132 hold közös legelő,

10 Filkeházán 239 hold,

11 Vitányban 171 hold,

12 Villyben pedig még nem mérték fel a legelő területét.

13 A 19. század közepén Mikóházán elegendő,

14 Alsó- és Felsőregmecen pedig jó minőségű legelőről írnak.

15 A többi faluban a határbeli erdők és cserjék tisztásai nyújtottak legelő területet az állatoknak. A füzérradványi Károlyi uradalom 1828-as összeírása mint gyakorlatot közli, hogy azoknak a községeknek — Filkeháza, Nyíri, Pálháza, Radványi Űj Huta, Mátyásháza —, melyeknek nincs elegendő legelőjük, engedélyezik, hogy marháikat az uradalom ún. füzéri alsó erdőiben legeltessék.

16 A legelő- és erdőelkülönítési peres iratok tanúvallomásai is igazolják a fentieket. 1857-es tanúvallomás: „Nyíri helység legelői: Vigyázó, Dobróka, Lapis, Bőrhegy, Tőgyes, Csapás és Rátka, ezen legelő köves, cserjés és sovány, közösen használtatik, de a mellette levő erdőkben is szabad legeltetni"

17

1860: „Szabadon és korlátlanul, azonban közösen a volt földes urasággal legeltettünk marháinkat minden fizetés nélkül — használtunk még ezen meg nevezett legelő tereken felül az erdei legeltetést is és pedig ha makk meg nem termett, egész éven átt —, ha pedig a makk meg termett, akkor tsak Szent József napjától szeptember 9-ig. Ezen kívül mint egy 12. esztendő előtt, az úgy nevezett Préda hegybe is szabad volt marháinkat legeltetni — honnan azonban azon időtül fogva tökéletesen kizárattunk."

18 A legelő minőségére utal: „A már meg nevezett legelő területeken termeni szokott fű, kevés ugyan és sovány, de marha tenyésztésre nem káros, sőtt annyiban hasznos, mennyiben egészséges füvet terem."

19 9. Petercsák T., 1972.; Petercsák T., 1973.; Petercsák T., 1974a.; Petercsák T., 1975.; Petercsák T.» 1976a.; Petercsák T., 1976b.; Petercsák T., 1977.; Szabadfalvi /., 1968.; Tagán G., 1939. 10. 1200 D-öllel felvéve. Éble G., 1911. 268. U.ÉbleG., 1911.271. 12. Éble G., 1911.281. 13. Éble G., 1911.283. 14. Fényes E., 1851.89. 15. Fényes E., 1837. 46. 16. Éble G., 1911. 185., 275., 288.; Országos Levéltár Károlyi Levéltár 16. cs. No. 159., No. 160 ., No. 163. 17. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, Miskolc, VII—1/c. 184. 18. Uo. 19. Uo.