A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

VERES László: A kamarai gazdálkodás kibontakozása a diósgyőri koronauradalomban 1755–1770 között

A KAMARAI GAZDÁLKODÁS KIBONTAKOZÁSA. . . 207 Nem állnak rendelkezésünkre olyan számadatok, amelyek a vizsgált időszakban a bérbe adott majorsági birtokokból származó jövedelmekről tájékoztatnának, s nem érzékeltethető az a különbség, amely a bérleti díjak és a feltételezett robotmunkára épülő majorsági gazdálkodásból származó jövedelem között kialakult volna. Minden jel arra utal azonban, hogy a majorsági gazdálkodás fejlesztéséből származó jövedelemkiesést pótolni tudta már a kamarai gazdálkodás kezdetén is a bérleti rendszerre való áttérés. A jelzett időszakban egyegy kisebb rét bérletéért 40—60 rénes forintot is fizettek és az uradalmi épületekkel együtt bérbe adott földek után több ezer forint folyt be az uradalmi pénztárba.

33 Ezek együttesen felértek a jobbágyok pénzadójának nagyságával. A kamarai gazdálkodás a diósgyőri uradalom gazdálkodásának történetében a bortermelés, az erdőgazdálkodás és az ipar területén hozott döntő változást. Az uradalomnak volt ugyan 85,5 hold területű szőlőbirtoka, amelyet a jobbágyok ingyen munkájával műveltettek, de az ezen a területen termelt borból még a 170 hordó befogadására alkalmas pincéket sem lehetett volna megtölteni, nemhogy a jobbágyi szolgáltatások és a földművelés változatlan szinten tartásával a jövedelmeket jelentősen emelni. A magyar kamarának sikerült azt elérni, amit a zálogbirtokos földesurak a visszaváltás előtt még csak nem is remélhettek. A szőlők szabad forgalma és a paraszti tulajdona miatt az uradalom területén a 16—17. századtól a paraszti gazdaságok szerkezetében a bortermelés irányába eltolódás következett be. A paraszti gazdaságok számára a bortermelés biztosította minden esetben a majorsági gazdálkodás nyomásával szembeni védekezést, mert a bor értékesítésével nagyobb haszonra lehetett szert tenni, mint gabonatermesztés esetén.

34 A 16. századtól a 18. század közepéig állandóan nyomon követhető a földesurak törekvése, hogy a paraszti bortermelés hasznát lefölözzék, s ezáltal saját jövedelmüket növeljék. A zálogbirtokosok csupán csak az elővásárlási és a korcsmáltatási jog gyakorlásával, valamint a bordézsma szedésével juthattak a bortermelés cseppnyi hasznához. Féltékenyen vigyáztak birtokosi jogaikra és akadályozták újabb területek szőlőművelés alá vonását. Ezzel szemben a kamarai szervek igyekeztek serkenteni a parasztság szőlőtelepítési kedvét és a bor értékesítésének a parasztság számára is kedvező lehetőségeit kialakítani törekedtek. Idegen etnikumú, „görög" kereskedők betelepítését segítették elő, akik a kereskedelmi életet monopolizálták. A „görög" kereskedők adó formájában a borkereskedelemből származó jövedelmük egy részét átengedték az uradalomnak, ugyanakkor jelentős összegeket fizettek az uradalmi épületek, korcsmák és boltok használatáért is. Az 1756—1777-es években már a görögök 62 189 rénes forintot fizettek az uradalomnak.

35 A magyar kamara diósgyőri uradalomból származó jövedelmeinek emelésére óriási lehetőséget biztosított az erdőgazdálkodás és az erdők fáinak felhasználására épülő ipar fejlesztése. Ez azonban igen tőkeigényes volt, és eredményei csak hosszabb távon mutatkoztak. A kamara 1770-ig még csak a kezdeti lépéseket tette meg e területen. Az uradalom visszaváltását követően 33. Komáromy /., 1956. 49.; OL E 697. Szerződések Diósgyőr—Tokaji koronauradalom. Arendalis Contractus 1765. 34. Vö. Gyimesi S., 1970. 31. 35. Komáromy J., 1956. 49.; Dobrossy I., 1975. 21—32.