A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

GÁDOR Judit–HELLEBRANDT Magdolna–SIMÁN Katalin: A Herman Ottó Múzeum 1977. évi ásatásai és leletmentései

106 GÁDOR JUDIT—HELLEBRANDT MAGDOLNA—SIMÁN KATALIN Miskolc, Diósgyőr-Vár (miskolci j.) A diósgyőri vár huszárvárának műemléki rendezési terve keretében folyt a huszárvár kerítésének kivitelezése. Czeglédy Ilona 1967-ben végzett ásatási eredményei alapján Ferenczy Károly (OMF) a középkori falak nyomvonalára tervezte a kialakítandó kerítés vonalát. Ehhez szükségessé vált a visszatemetett falszakaszok ismételt feltárása a nyugati és a déli oldalon a korábbi ásatási dokumentációkon és a kiviteli tervben rögzített nyomvonalon. A munka irányí­tását Czeglédy Ilonával és Ferenczy Károllyal történő konzultálás mellett végeztük el. (Gádor Judit) Miskolc-Tapolca (miskolci j.) 1976-ban Obritovics László (Lakcím: Mályi, Fő u. 60.) jelentette a mú­zeumnak, hogy a termál fürdő felett a földvárban, a kőbánya felőli részen a metszetben több cserepet, paticsot, pattintékot és egy edényt talált (Ltsz. 76.24.1.). Az edény későkelta, illetve császárkori. A helyszínen, a kiszállás alkalmával még gyűjtöttünk tárgyakat. Közvetlenül a járószint alatt voltak a bánya szélén, a gyökerek tartották. 1977. június 22—24-én kisebb leletmen­tést végeztünk. A sánc közepétől kifelé 2,5 m hosszan, 1,5 m szélesen jelöltük ki az I. szelvényt. Lelet csak a felső, sötétbarna, törmelékes agyagban volt. Kora későbronzkor-koravaskor és császárkor. Az ásatáson részt vett Horta Heléna Tricallotis egyetemi hallgató. Ltsz. 78.18.1—59. (Hellebrandt Mag­dolna) Muhi-Kocsmadomb (mezőcsáti j.) A lelőhelyen 1972—74-ig folyamatosan történt ásatás. 42-es sírszámig jutottunk. 1976 őszén a Kossuth u. 64-es számú telek végében emesztögödör ásásakor kelta sírra bukkantak. A leletet Kis-Tóth István tanácstitkár jelentette a múzeumnak. Öt edényt vettek ki a találók. Az ásatást 1977-ben végeztük el. Feltártuk a 43. sír további részét, valamint a 44. és a 45. hamvasztásos sírokat. A temetőt D—NY-i irányból lehatároltuk. Kora LT C eleje. Az ásatáson részt vett Horta Heléna Tricallotis és Ringer Árpád régész egyetemi hallgatók, akik az ásatás idején Muhi környékén terepbejárást is végeztek. Ltsz. 78.5.1—139. (Hellebrandt Magdolna) Kistokaj-Kültelkek (miskolci j.) A területen megszakításokkal 1972-től folyamatosan történik ásatás és leletmentés. Kun Miklós telke felett a dombtetőn, tsz-földterületen folytattuk az ásatást. Feltártuk a 20—23. sírokat. Hamvasztásosak. A sírokban gazdag kerámia melléklet volt. Az edények típusa és az ékszermellékletek alapján a temető korát a LT C idejére tehetjük. (Hellebrandt Magdolna) Rátka (szerencsi j.) Petercsák Tivadar szerencsi múzeumigazgató értesítette a múzeumot a lelet előkerüléséről. Elbeszélése szerint vízvezeték ásása közben Koleszár Mihály helyi lakos az Iskola tér 5. szám alatt XVII. századi éremleletet talált. Megfigyelése szerint egy kicsi, agyagtapasztású üregbe rejtették a pénzeket. A megyei Herman Ottó Múzeumba 41 darab ezüst garas került.

Next

/
Thumbnails
Contents