A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

PETERCSÁK Tivadar: Az erdő szerepe a hegyközi állattartásban

AZ ERDŐ SZEREPE A HEGYKÖZI ÁLLATTARTÁSBAN 299 megyén: paraszt emberé lészen, az ki által nem mehet: azé lészen, az mely úr kerülője behajtja az marhát az makkos erdőrül."

22 A recens hagyományok alapján részletesebben szólhatunk a 19., század végi, 20. század eleji sertésmakkoltatásról. Ide vonatkozó adataink Kovácsvágásról, Pálházáról, Filkeházáról, Kisbózsváról, Alsóregmecről, Füzérkajatáról, Füzérről, Pusztafaluból és Nyíriből vannak. Ezekből megállapíthatjuk, hogy a Hegyközben az 1920-as évekig általános volt a sertések makkon hizlalása,

23 egyedül a Hutákban nem volt szokás, ott inkább összeszedett makkon hizlalták a disznókat. Rendszerint a közbirtokossági erdőkben történt a makkoltatás, uradalomtól bérelt makkosokról nem tudnak adatközlőim. A makkoltatás ügyeit a közbirtokosság, úrbéri közbirtokosság, vagy nemesi közbirtokosság (Kovácsvágás) vezetősége intézte. Makkra az erdőtulajdonosok korlátozás nélkül hajthattak sertést, bár a Hegyközben 1-2 sertésnél többet ritkán hizlaltak. Akinek nem volt erdőjoga, rendszerint annak is megengedték, hogy egy hízót kihajthasson, de akkor nagyobb összeget kellett befizetnie a közbirtokosság pénztárába, mint a joggal rendelkezőknek. Kisbózsván a föld nélküli napszámosok, akik a Lónyai-uradalomban dolgoztak, kihajthatták hízójukat a gróf makkos kondájába. Az egyes közbirtokosságok önállóan makkoltattak, bár ritkán közös hizlalás is előfordult. Pl. Filkeháza és Pálháza közbirtokosságai — mivel erdejük egymás szomszédságában volt — közösen fogadtak pásztort, ha egy-egy faluban kevés sertést hizlaltak. A makkoltatást a bükkös és tölgyes erdőkben folytatták. A két makkféleség megítélésében megoszlanak a vélemények: egyesek a tölgy, mások a bükk makkját tartják alkalmasabbnak a hizlalásra.

24 Filkeházán mindkét makkra hajtották a sertéseket, mert azt tartották, hogy ha csak bükk makkot eszik, akkor nem keményedik meg a zsírja. Minden falunak megvoltak a jó makkoltató helyei. Fontos kritérium volt, hogy víz legyen a közelben, mert „a makk süti a disznót", ezért naponta többször is megitatták. A makkoló helyek távolsága falvanként változott, s ettől függően voltak naponta hazajáró és kintháló nyájak. A kisbózsvaiak a falutól 1,5 km-re levő Szárhegyen makkoltattak, naponta hazahajtva a kondát. A nyíriek, füzérkajatiak szintén hazahajtottak estére. Filkeháza közbirtokossági erdeje a 4-5 km-re fekvő Somhegyen volt, a kovácsvágásiak a Lapisbikk, a Vontató hegy, a Király kút, Lucahegy nevű erdőrészeken, a füzériek a Berhegyen makkoltattak, az alsóregmeciek pedig a falutól 4 km-re levő Hallgató nevezetű erdőbe hajtották a makkos nyájat. Ilyen távolságról már nem járhattak haza naponta az állatok, bár Filkeházán előfordult, hogy a hizlalás kezdetén néhányszor (hetenként) hazahajtották a sertéseket, hogy moslékot és sót kapjanak. A makkon hizlalt sertésekhez a legtöbb faluban kondást, makkoskondást fogadtak, rikábban a tulajdonosok felváltva őrizték a nyájat (pl. Kisbózsva). A kondást a közbirtokosság fogadta a makkoltatás idejére. Nem kapott hagyományos kommenciót, csak pénzben fizették, esetleg kosztot kapott. A pénzösszeg rendszerint a mindenkori napszámbérnek felelt meg, amit az állattartó gazdák a sertések arányában adtak össze a makkoltatás után. A makkoltatás szeptember végén, október elején kezdődött. Jobbnak