A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

DÖMÖTÖR Sándor: Geszten Józsi Borsodban II. közlemény

GESZTEN JÓZSI BORSODBAN II. KÖZLEMÉNY 263 epizódjai közé sorolhatók, azonban nem értek el a szabadságharc eposzáig — sem a valóságban, sem a szabadságharc után. Geszten kalandjai keveredtek más betyárok hasonló jellegű kalandjainak epikai megformálásával, s valaki históriás éneket is formált belőlük, de nem értek ki népi hőskölteménnyé. Az osztályharc jellege, s feudális hagyományok erjedése, rothadása, a rend züllése 1848 után lényegesen átalakult. A forradalom után a betyárság a hazafiság köntösébe takarózott: olyan emberré vált, akit a nemzet ügyének tett szolgálataiért üldöz az idegen elnyomó hatóság. Mindez kedvezett a köznemesi —népi gondolkodás hamis ideológiákkal és illúziókkal való telítődésének, a betyáros mulatozások és verekedések eszményítésének, a népszínművek szentimentális népszerűségének, a giccs terjedésének: a betyárköltészetnek. Kétségtelen, hogy a betyárköltészet 1848 előtti termékei lényegesen más hangvétellel és mélyebben szólnak a szegénynép keserveiről, elnyomorodásáról, kiszolgáltatottságáról, mint a szabadságharc utániak. A betyárköltészet 1848 körül — előtte is, utána is — nagyon divatossá vált, s ma is magánhordozza a divatosság terheit.

96 Ékes bizonyítékai ennek a Geszten Józsiról szóló dalok, amelyeknek történeti hitelét kutatásaink világosan igazolják. Kalandjainak történetisége hozzásegítheti a folklorisztikai kutatásokat is a betyárköltészet bonyolult ideológiájának megértéséhez. A további kutatások mutathatják be a magyar agrárproletariátus osztályharcának genezisét a betyárvilágban. Ez a harc határozta meg végső fokon a betyárköltészet ellentmondásokkal terhelt formáit is. JEGYZETEK * Megjelent a Herman Ottó Múzeum Évkönyve XV. kötetében. 1. Erdész Sándor: Nyírbátor és a népköltészet. Szabolcs-Szatmári Szemle, 1973. május — VIII. évf. 2. sz. 34—40. 2. Nyírbátor 1956. Az I. rész 1—13. p., a II. rész 14—37. p. terjedelmű. A 9. és a 70. jegyzetben említett tanulmányok bővített, bizonyos mértékben rövidített variánsa. 3. Wéber Antal: A magyar regény kezdetei. Bp., 1959. 110. 4. PándiPál: Petőfi. A költő útja 1844 végéig. Bp., 1961. 256. ; Matics Pál: Adatok Szalkszentmárton történetéhez. Szalkszentmárton, 1970. 136—139., 167—168. 5. Mód Aladár: Szocialista hazafiság és ideológia. Valóság, XVI. 1973. 4. sz. 5. 6. Kováts Ferenc: Céhek. In: Közgazdasági enciklopédia. Bp., 1929. I. 655—663. 7. Dömötör Tekla: Irodalom és folklór. A régi magyar színjátszás kutatásának kérdéséhez. ELTE Évkönyve, 1955. Bp., 1956. 8. Békés István: Magyar ponyva pitaval. Bp., 1966. 32—33. 9. Balogh István: A leghíresebb tiszántúli betyár. Alföld, VII. 1956. 5:166—171. 10. Békés i. m. 148. 11. Farkas Ernőd: Régi világ c. eszmefuttatásában (Nyírbátor és Vidéke c. lap 1913. június 19. és 26-i számában) a híres betyárok kategóriája mellett használja az úri betyár kategóriát is. Mivel Józsa Gyurira alkalmazza, a duhajkodó, faragatlan tréfákat elkövető földesúr alakját tiszteli meg vele. 12. Gönczi Ferenc: A somogyi betyárvilág. Kaposvár, 1944. 431. 13. Dömötör Sándor: A betyárromantika. Bp., 1930. 4—6. 14. CzóbelErnő: Válogatott írásai. Bp., 1963. 427—428. 15. Gönczi i. m. 431.; Vö. Ortutay Gyula: A nagy hegyi tolvaj. Magyar Népballadák. Bp., 1971. 298—299. 16. Módy észrevételeit 1. az I. részben.