A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)
GYULAI Péter: A Bükk hegység Macrolepidoptera faunájának ökofaunisztikai-állatföldrajzi vizsgálata II. Diurna 2.
346 GYULAI PÉTER Pyrgus fritillarius fritillarius Poda ^ Közép- és Dél-Európában valamint Délnyugat-Ázsiában él. 9 Legészakabbra Észak-Németországban jut, itt a ssp. septentrionalis Alb. képviseli. 10 A hazai populációk a törzsalakot képviselik. Hazánkban domb- és hegyvidékeken élnek populációi, a Dunántúl középső és déli részén, a főváros környékén, az Északi-Középhegységben, és a Tornai Karszton. 11 Meleg- és szárazságkedvelő faj, sztyepplejtőkön, sziklagyepekben a leggyakoribb. A Bükknek eddig csak a déli részéről ismeretes, de valószínűleg minden, számára kedvező ökológiai adottságú helyen előfordul ritkán. Meleg helyeken kettő (V— VI. és VII— VIII.), hűvösebb éghajlatú területeken egy (VI— VII.) nemzedékes. Hernyójának tápnövényei főleg az Althaea officinalis és a Malva silvestris, 12 irodalom szerint Potentilla- és Centaureafajokat is fogyaszt. 13 Pyrgus serratulae serratulae Rmbr. Dél-palearktikus faj, 14 elterjedését nem ismerjük pontosan, de még Közép-Szibíriából is van adatunk. 15 Vertikális elterjedése jelentős, kedvező helyeken az alpin zónába is felhatol. Európában legészakabbra Közép-Németországban jut. 16 Hazánkban lokálisan fordul elő a, Dél-Dunántúlon, a Dunántúli-Középhegységben, a főváros környékén, az Északi-Középhegységben és a Tornai Karszton. 17 Síkvidéki előfordulásáról nincs adatunk. A hazai populációk nem térnek el a törzsalaktól. Melegkedvelő faj, mely főleg a Déli-Bükkben 18 és a magasabb csúcsok déli oldalának sztyepplejtőin (Bálvány 19 ) él, de ritkán figyelhető meg. Egyetlen nemzedéke V—Vl.-ban repül. Hernyója telel át, Potentilla-fajok (opaca, incana) leveleivel táplálkozik. 20 Spialia orbifer orbifer Hbn. Dél-Európában és Kisázsiában élő, 21 jellegzetes pontomediterrán faj. Egyes szerzők nem ismerik el önálló fajként, hanem a közelrokon S. sertorius Hffmgg. fajjal azonos fajnak tartják, és szerintük egy faj keleti és nyugati alfajáról van szó. 22 Azonban ez helytelen nézet, ugyanis a pontomediterrán S. orbifer Hbn., és az atlantomediterrán S. sertorius Hjfmgg. (nálunk csak Sopron, Mosonmagyaróvár, Keszthely) areája részben átfedi egymást, de hibridizálódás mégsem figyelhető meg. 23 — A hazai populációk a törzsalakot képviselik. Domb- és hegyvidékeinken, sztyepplejtőkön él, de lokális. A Bükkben a déli részeken és a Bálvány sztyepplejtőjén gyűjtötték, ritka. Két nemzedéke IV— VI. és VII— IX. eleje repül. Hernyója telel át. Tápnövénye — irodalmi állításokkal szemben 24 — valószínűleg a Sanguisorba minor. Thymelicus actaeon actaeon Rótt. Holomediterrán faj, mely a Kanári szigetektől Dél- és Közép-Európán át Iránig terjedt el. 25 A hazai populációk a törzsalakot képviselik. Lokális és ritka fajunk, a Dunántúl északi részéről, a Budai hegyvidékről, a Bükkből és a Tornai Karsztról ismeretesek példányai. 26 Nedvesség- és melegigényes faj, mely dús hegyvidéki réteken él. A Bükkben főleg a fennsíkon és peremén gyűjtötték, de van egy déli bükki adat is. 27 Egyetlen nemzedéke VI. végétől VIII. közepéig repül. Hernyója áttelel, fűfélék csőszerűén összeszőtt levelei között él.
