A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

VIGA Gyula: Kecsketartás az Aggteleki Karszton

KECSKETARTÁS AZ AGGTELEKI-KARSZTON 321 6. kép. Delelő csorda kecskékkel (Teresztenye) megbízható adatokat szerezni. Általában a szarvasmarha pásztorbérének felét számították a kecske után, annyit, mint egy sertés után. (Az adatközlők megbecsülik a kecskepásztor munkáját, ők egy napig nem őriznék ennyi pénzért a kecskét.) Aggteleken az 1940-es években 1

/

2 véka búza és 2 Ft. volt egy kecske után a pásztorbér 1 évre. Az 1950-es évektől havonta pénzzel fizetnek a kecske őrzéséért, ugyancsak felét a szarvasmarha után járó bérnek: 15—25 forintot havonként. Téli legeltetés idején is ez a járandóság. Ezenkívül megilleti a pásztort a többi állat után is járó ünnepi tűrt kalács, lángos, liszt, tojás, szalonna, főzet bab, s újabban a csordával való kihajtáskor a kecske után is megilleti a pásztort a kerülés vagy nagypénteki: néhány tojás, kalács, szalonna, gyúrás liszt, zsír, gruja (burgonya), sonka, stb. A kecske után régen nem járt ez az ajándék. Színben a nagypénteket megelőző ződcsütörtökön került a pásztor, fújta a kürtöt, s kapta meg járandóságát. Perkupán és Jósvafőn a kerüléskor néhány forintot is adtak a pásztornak, ezt bocskorpénznék nevezik. Ezzel szemben Színben az új állat kihajtásakor adott pénzt nevezik bocskorpénznék vagy szoktatónak. Szögligeten a disznópásztor — aki a kecskéket is hajtotta — az év utolsó napján járt körbe a házaknál farsangolni, s ilyenkor kapta meg az őt megillető szalonnát, pálinkát. A külön kecskenyájat őrző kecskepásztorok járandóságai közé nem tartozott a kerülés.