A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

DÖMÖTÖR Sándor: Geszten Józsi Borsodban II. közlemény

240 DÖMÖTÖR SÁNDOR másként reagál az epikai hős, a képzelt hős tetteire, mint az irodalom romantikus heve a valóság izzadó és munkában görnyedő emberére. A nyíri betyárvilágról sem az irodalom, sem a szóhagyomány (folklór) nem használta fel változatlanul azokat a romantikus epikai kellékeket, amelyek az európai irodalmak hasonló jellegű termékei jellemzik. Wéber Antal a magyar regény kezdeteiről írott monográfiájában azt a rablótípust, amely az emberi lélek gonosz és ártó erőit lélektani indokolással romantikus kalandok közepette szerepelteti, az igazságtevő betyárral szemben haramiának nevezi.

3 Szerinte még Petőfi Zöld Marcija sem hordozza magán a betyár magyaros epikai specifikumait, de leginkább az ő költészetében fokozatosan, évről-évre formálódik a végtelen puszta, s természeti erőt sugárzó fia, természeti ereje igazságtevő népi hőssé. A pusztai kóborló betyár a maga kalandos életével egyre inkább típusa a lázongó parasztságnak: egy fél évszázad sem elég ahhoz, hogy a betyárkodó léha köznemes és a munkaalkalmat elkeseredetten kereső betyár alakja elváljék egymástól. Még Petőfinél sem tűnnek el nyom nélkül azok az álromantikus mozzanatok, amelyek inkább a züllő feudális társadalom elavultán a tudatban élősködő maradványai, s csak kisebb részben a születő valóság jövőt építő, diadalmas elemei.

4 Az optimista fiatalos életérzésbe kapaszkodik sok-sok láthatatlan szállal a duhajkodó nemesúr — a későbbi dzsentri — életmódjának üres kliséje, mint a kezdetleges polgári gondolkodásmód alakuló formáira ragadt feudális ballaszt. (Emlékezzünk vissza Geszten Józsi és a Miskolczi testvérek viszonyának elaljasult vonásaira!) Ebben a kulturális jelenségben is tükröződik az osztályharc kettőssége, dialektikája. Az osztályharcban a tudatos és az ösztönös között nincsen — nem is lehet — a történelem folyamatában merev választóvonal. Mód Aladár precíz meghatározása szerint „ami előbb mint osztályérdek csak ösztönösen élt, fokozatosan válik tudatossá, s ami kezdetben csak egy (vagy több) kisebbségben él tudatos célkitűzésként, az a munkásosztály nagy tömegeinek harcba való bekapcsolódásával e tömegek jelentős részében érzelmileg-ösztönösen is ható erkölcsi-politikai erővé lesz."

5 A reformkorban a társadalmi érdek és a közérdek harcának élesedése következtében lett a szegényparaszti munkanélküliség, a betyárvilág fokozatosan a közrend züllésének és az osztályharc, a polgárosulás tudatosulásának az időszaka. Mindig több lett ugyan a munkaerejét áruba bocsátó ember, de a munkásság a köztudatban még nem létezett, mint társadalmi réteg, vagy éppen osztály, amelynek jogai vannak. Tudunk a céhes iparosok körében a földmívesek és a pásztorok céhalapítási kísérleteiről: ezek a feudális érdekképviseleti szervek azonban ekkor már életképtelenek voltak.

6 A telkes jobbágyság rohamos zselléresedése, a mezőgazdasági munkásság pauperizmusa, elszegényedése okát, az erőszakos földesúri kisajátítást, a jobbágyság sokoldalú megrövidítését a feudális közgondolkodás elkendőzte azzal, hogy a földesurak polgári manipulációit a köznép bűnöző hajlamainak növekedésével magyarázta. A pauper sceleratust, a bűnös szegénységet egyfelől közönséges haramiának, rablónak, gyilkosnak minősítették, másfelől erejüket tisztelve, a jövő bajnokaiként dicsőítették.

7 Néha-néha meg is verselték a lumpenelemeket aszerint, hogy az ún. „igazi gonosztevők", a földesurak, vagy az „álharamiák", a mindenükből kifosztott földönfutók „érdekében" igyekeztek