A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

LAGZI István: Lengyel menekültek tábori viszonyai Észak-Magyarországon

LENGYEL MENEKÜLTEK TÁBORI VISZONYAI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON 157 céllal, hogy „... nem volna-e lehetséges esetleg megbízható lengyel tisztek segítségével a kommunistaérzelmű katonák felkutatása és különválasztása."

22 Az Abaúj-Torna vármegyei (és általában a) lengyelek megfigyelése azonban nehézségekbe ütközött, az érdemi megfigyelés valójában sohasem sikerült. Az előbb említett jelentés is feltételezte az ellenőrzés sikertelenségét amikor arra utalt, hogy „... mivel azonban a lengyel katonák politikai meggyőződése a lengyel tisztek előtt sem ismert, mert összevegyült (ember) anyagról van szó a (magyar-L. I.) katonai hatóságok a kérdés megoldásánál áthidalhatatlan akadályokkal állanak szemben. A fentiek alapján szüksége látszik annak, hogy a rendészeti hatóságok is megfelelő intézkedéseket vezessenek be egy meginduló kommunista (!) szervezkedés megakadályozására."

23 Az állambiztonságra nagy gonddal őrködő KEOKH miskolci kirendeltségének vezetője szerint elsősorban (?) a visszacsatolt területeken (és általában) a szlovák nyelven értő lakosság folyamatos megfigyeltetését kellett megszervezni mert „... a visszacsatolt területek lakosságának gyanús rétegével kapcsolatban ... föltehető, hogy a cseh uralom alatt legálisan működött kommunista szervezetek az impérium változásával sem szűntek meg és keresni fogják az érintkezési lehetőségeket a menekült lengyel kommunistákkal."

24 A H. M. 21. osztálya az abaúji lengyel táborokban tapasztalt jelenségek miatt széleskörű nyomozásra tett javaslatot. Az osztály vezetője Baló Zoltán ezredes a lengyelek őszinte barátja volt, neveltetése és osztályhelyzete által meghatározott módon számos, lehetséges alkalmat felhasznált az internáltak helyzetének megkönnyítésére. Az „abaúj-tornai üggyel" azonban foglalkozni kellett. A H. M. 21. osztálya ezúttal is kisebbíteni igyekezett a jelentésekben foglaltakat : „A katonai menekültek általában úgy vannak elhelyezve, hogy a külvilággal alig érintkezhetnek (?) s a táborok és közvetlen környékük fegyveres őrszemek által őriztetnek ... Sétáitatás alkalmával a legénység is elhagyhatja ugyan a tábor területét, azonban csakis zárt csoportokban és megfelelő kíséret mellett is el van rendelve, hogy a polgári lakossággal való érintkezést meg kell akadályozni. A „K" (kémelhárító) szolgálat is minden táborban meg van szervezve. Mindezek dacára fel kell tételezni (!), hogy a polgári lakosságból 1-2 megbízhatatlan egyén módot talál arra, hogy a drótsövényen (?) keresztül beszélhessen egyik-másik internált elvtárssal. A polgári lakosságnak megfigyeltetése az osztály szerint (is) üdvösnek látszik."

25 A folyamatos szökések és a menekültek „politizálása miatt számos esetben — kisebb-nagyobb jelentőségű — megtorlásokat is alkalmaztak, amelyek elsősorban a szabad mozgás (rádióhallgatás) korlátozásában jutottak kifejezésre. Az előbb említett intézkedések érthető módon érzékenyen érintették a menekülteket. Az 1940. tavaszi események (szökések, politikai szervezkedések, spontán agitáció) miatt Nagy altábornagy a VII. hadtest területén 1940. március 11-én elrendelte, hogy „... a további intézkedésig minden lengyel (katonai) táborból való eltávozást beszüntetek ... Lengyel internáltak a táborokból csak szuronyos kísérővel távozhatnak."

26 Nagy altábornagy 1940. március 11-i jelentése beszámolt arról, hogy a lengyelekkel szemben foganatosított mozgáskorlátozó rendszabályok „idegességet és reakciót" váltottak ki. A szuronyos katonai kíséret (és az elégtelen elhelyezési viszonyok) miatt 30 tiszt, aláírásával el-