A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

LAGZI István: Lengyel menekültek tábori viszonyai Észak-Magyarországon

LENGYEL MENEKÜLTEK TÁBORI VISZONYAI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON 153 hatóságokat arra késztette, hogy a menekültekkel szemben „megengedhető" bánásmódot intézményesen szabályozzák. Bárt ha Károly honvédelmi miniszter 1939. szeptember 25-én kiadott rendelete értelmében a lengyel fegyveres erőkhöz tartozó személyek rangjukat megtarthatták, kitüntetéseiket viselhették, fegyelem szempontjából azonban a honvédségben érvényes előírásoknak lettek alávetve, ugyanakkor polgári büntetőbíráskodás alá tartoztak.

10 „Az internált tisztek és a tábor őrzésére beosztott magyar tisztek egymással szemben az előírt rangszerinti tiszteletadást teljesíteni tartoztak." Külön súlyt helyeztek arra, hogy az „... őrszemélyzet az internáltakkal csak szolgálatból kifolyólag érintkezhetik, minden eszközzel megakadályozandó az, hogy az őrszemélyzet az internáltaknak személyes szolgálatokat teljesítsen [... ] az alábbiakban lefektetett szigorú rendszabályok pontos betartása mellett azonban emberséges bánásmód jellemezze (a) velük szembeni magatartásunkat."

11 A polgári menekültekkel szembeni magatartási formát Bonczos Miklós belügyminisztériumi államtitkár körvonalazta: „Miheztartás végett közlöm, hogy a menekültekkel szembeni együttérzés minden külső megnyilvánulására alkalmas cselekménytől tartózkodni kell. Ennek megfelelően a menekültek anyagi támogatása céljából hangversenyek, előadások stb. tartására engedély nem adható s részükre adomány sem gyűjthető, illetve ilyen célú gyűjtés sem engedélyezhető.

12 Az alsófokú közigazgatási hatóságok részéről (is) megnyilvánuló együttérzés, a lengyel menekültek részére indított gyűjtési akció, a kollektív megvendégelés, a rokonszenv sokféle megnyilvánulása a belügyi hatóságok szerint egy idő után „felesleges" és „nemkívánatos" lett. A menekültekkel együttérző magyar lakosság körében nagy megdöbbenést, sokakban őszinte felháborodást okozott a „baráti" Németországnak a lengyel nép elleni támadása, a megtorlás, az ország függetlenségének elvesztése. Bonczos a lengyelek iránti együttérzést minimálisra szerette volna csökkenteni, a velük való foglalkozást pedig szigorúan állami feladatnak minősítette. Viszonylag hamar (1939. okt. 8.) felismerték azt, hogy a „.. .lakosság bizonyos rétegeinél a lengyel menekültek izgató, felelőtlen és ártalmas megnyilatkozásokra csábító momentumot fog képezni." A IV. hadtestparancsnokság egyik jelentése a „megoldásról" tájékoztatta a H. M. -et: „... a lakosság bizonyos részénél ... túlzott és destruktív rokonszenv szándékolt megnyilatkozásának kellett erélyes rendszabályokkal elejét venni."

12a Az elszállásolási gondok, a könnyebb megélhetés miatt a menekültek közül sokan rokonoknál és ismerősöknél való elhelyezésüket kérték. A H. M. 21. osztálya — gyakorlatilag figyelmen kívül hagyva a H. M. és a B. M. korábbi mozgáskorlátozó intézkedéseit — arra az álláspontra helyezkedett, hogy „... a legtöbb táborban amúgy is rossz és zsúfolt elhelyezési viszonyokra, a már beállt télre és arra, hogy nem hadifoglyokról van szó az ily kérelmek teljesítése az alábbi feltételek mellett (meg) engedhető volna: 1. Az internált becsületszavát adja, hogy ezt a kedvezményt nem használja fel a szökésre és semmiféle politikai természetű mozgalomban nem vesz részt. 2. Az aki az internáltat magához veszi, érte felelősséget vállal. 3. Az internált csak polgári ruhát viselhet. 4. Minden hó 1., 11. és 22-én a lakóhelyéhez legközelebb eső táborban —