A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

SZABADFALVI József: Herman Ottó, a miskolci képviselő

138 SZABADFALVI JÓZSEF Engedjék meg most már kegyesen, hogy beszédemet beoszthassam. Szólni kívánok mindenekelőtt : 1. Az egyházpolitikai helyzetről és annak következményeiről; 2. A közigazgatás átalakításáról; 3. A pénzügyi és gazdasági helyzetről; 4. A nemzetiségi kérdésről; 5. Az országgyűlési pártokról; 6. Kossuth Lajos emlékéről. Tagadhatatlan tény, hogy az egyházpolitikai törvényeknek az a sorozata, a melyet a képviselőház; letárgyalt s részben példátlan nagy többséggel elfogadott, megrázkódtatta a társadalmat, megrázkódtatta a pártokat, megbontotta azoknak kezeit, és tagadhatatlan az is hogy e rázkódtatást sokan szerencsétlenségnek tartják. Én nem tartom annak. A nemzetek története, a magyaroké is, arra tanít, hogy alakító nagy eszméknek és elveknek életbeléptetése minden korban és mindenütt rázkódtatással járt; mert a haladó elemeknek útját állották a haladni nem akarók: útját állotta a szabadságnak az erőszak, a haladásnak a maradiság, a felvilágos uiásnak részben az önzés, részben a butaság. Akár Rákóczy Ferencz jogos vállalkozását, mely vérbe fúlt s a számkivetés keservébe vezetett; akár az emberi jogoknak 1789-ben történt kihirdetését vesszük mely fölszínre vetette egy nagy nemzet összes beteg elemeit, s utóvégre vérbe és zsarnokságba fúlt; akár saját nemzetünknek 1848 diki nagy ébrendését vesszük, melyet szinte vérbe fojtottak, zsarnokságba fullasztónak a hontalanság minden keservével üldöztek; akár reávetjük tekintetünket az emberszeretet hirdetőjének vérző alakjára, mindenütt ott találjuk a legfönségesebb küzdő eszmét, a rázkódtatást, annak kisebb nagyobb iszonyataival. De ott találjuk egyszersmind a vigasztalást is, abban, hogy az eszme halhatatlan s bármily mélyre sülyjessze azt az erőszak: föltámad az, még pedig hatalomban megnövekedve. Azok a rázkódtatások hasonlítanak ahhoz, a melyet az eke vasa a termőföldben végez s mely arra való, hogy a magot a föld keblébe zárhassa, kicsíráztassa s erős növevénnyé alakítsa. Azért nem félek én azoktól a rázkódtatásoktól, a melyek nagy és nemes eszmék nyomán keletkeznek — nem félek attól sem, a mely az egyházpolitikai törvények nyomán kísért. Ez is csak arra való, hogy az egyenlőség magvát jól kicsíráztassa és hatalmas fává növelje, a jövő áldására. De hagyom a képeket s fordulok a valósághoz. Én megszavaztam a kötelező polgári házasságról szóló törvényt s mindazt a mi vele kapcsolatos, meg a zsidóvallásnak törvénybe iktatását is, tiszta meggyőződésből, mint régen vallott elveimet, a melyekhez hűtlenné válni nem akarhattam. Elhatározásomban nem befolyásolt sem kedvezés, sem gyűlölet, tisztán az vezetett, hogy a szabad szellem vívmányairól volt szó, a melyeket én hazámra és nemzetemre nézve üdvösnek tartottam és tartok. E nemzet függetlenségre való törekvése elválhatatlan a szabad szellemtől: ez tartotta meg egy ezredéven át. A megszavazott javaslatok arra valók, hogy az egyenlőség útján álló akadályokat elhárítsák, a válaszfalakat lerombolják, tehát elősegítsék a nemzet különböző elemeinek összeforradását, a mire nagy szükségünk van. Én a polgári házasságnál a kötelező formát támogattam, mert ez viszi és állítja oda is a magyar állam fönséget, a hová eddig nem férhetett, sőt a hol titkon meg volt tagadva. Ez utóbbit semmiféle más forma nem biztosítja, egyedül a kötelező. Ha evvel szemben azt mondják a konkolyhintők, hogy meg fog rendülni a valláserkölcsi alap úgy ennek czáfolata az, hogy az elfogadott törvény senki vallását nem érinti, s minden polgárnak