A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)

DÖMÖTÖR Sándor: Geszten Józsi Borsodban I.

314 DÖMÖTÖR SÁNDOR s addig el ne gyere, míg tökéletesen ki nem fizet. Ha pedig otthon nem lenne, megvárod, de pénz nélkül el ne gyere!... Hallották ezt többen, mikor Miskolczi Ignác úr ezeket mondotta. Jelesen: Árnóczki János Latinak Károly úr batsoja, — Árnóczki Andris, Miskolczi Ignác úr batsoja, Szolgabíró Pista, vagy máskép Vajda Pista ományi batso." Geszten József így mondja el második útja nevezetesebb eseményeit. „Onnét egyenest a szokott utamon a szederkényi réven keresztül Bátorba jöttem. Mihent hazaérkeztem, a Csárda vendégfogadóhoz mentem. Ott volt négy ló egy szekérhez kötve, valami utas úré lehetett. Lassan a szekérhez mentem, körülnéztem a lovakat és amelyeket jobbnak láttam, hármat eloroztam és hirtelen reá felültem. A kocsis ezt észrevette és utánam szaladt, majd csak le nem húzott a lóról. Ekkor én — hogy megijedjen — a nálam levő pisztolyt félre elsütöttem: a kocsis maga is meg fogja mondani, hogy nem reá céloztam. De ezt kénytelen voltam tenni, mert a lovak tanulatlanok voltak és nem akartak alattam menni. Azon pisztolyt és még egy másikat Miskolczi Ignác úr vette számomra Kazincon egy boltos zsidótól, kinek nevét nem tudom. Annyit azonban tudok, hogy mindig a szentpéteri zsidóval szokott kereskedni." Geszten a lovakkal nem ment el messzire. „Egyenesen a házamhoz mentem és ott ócska lószerszámomat reájuk pakoltam. Innen Szirondra mentem, de egyik kerülőhöz sem mentem be, hanem a lovakat a sűrűbe bekötöttem. Ott napoltam, estenden Kiskállóba jöttem. Arról a sorról, hol T. Kállay Bertalan úr lakik, közel a házához, egy szegényember udvarára bementem és anélkül, hogy észrevettek volna, befogtam a szekerébe, s mentem egyenesen Bátorba. Ekkor vittem el szegény feleségemet Nyekézsembe. Nem akart vélem jönni, félt, hogy ott megint lopok és ő árvaságra fog majd jutni." Geszten második útja alkalmával szállította el családját Nyírbátorból. Valószínű, hogy ez nem ment családtagjai tudta nélkül: ekkor szerezhettek tudomást arról, hogy valahol Borsod megyében bujdosik. Harmadik bátori útja kizárólag tolvajlási célokkal járt. „Harmadszor hideg ősszel jöttem gyalogjában, s amint estenden Bátorba értem, azonnal nemes Gorzó János tanyájába mentem, s ott a nevezett négy ökreit az ólból csendesen kihajtottam, tulajdon szekerébe befogtam. Jól ismertem az ökröket, mert Gorzó Bátorban velem egy utcában lakott. Mentem egyenesen Miskolcra. Midőn a Sajó hídján keresztülmentem, kérdezték tőlem, hogy hová megyek. Azt feleltem, hogy Ónodba voltam, s most Tapolcsánba megyek vasért.

106 Miskolcon a szekeret Szabó István város gulyásának adtam, mint igaz jószágot. Ő pedig a nagyobbik fiának adta, mert akkor esztendőben az ő szekere megégett. Tíz forintot fizetett érte. Az ökröknek is Szabó István viselte gondját, míg én Nyekézsembe jártam. Innét maga Miskolczi Ignác jött el Bornyász Pistával és együtt hajtották haza a kazinci völgyön. Miskolczi úr maga lóháton volt. Ez esetet tudom megmondja maga Szabó István és gyermekei, nemkülönben Szabó István akkori bojtárja, Miska. Ez Aszalóra való volt: még 1844-ik évben is Miskolcon szolgált mint bojtár Fekete Mihály város csikósánál." Geszten József ezzel az ügylettel családja nyekézsenyi helyzetét próbálta megalapozni. „Miskolczi Ignác úr a négy ökrökért adott nekem tíz darab juhokat és 125 váltóforintokat. (Ebből később hatvan váltóforintokat vissza-