A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)

DÖMÖTÖR Sándor: Geszten Józsi Borsodban I.

GESZTEN JÓZSI BORSODBAN 293 mezőn, amelyből magoknak nyereséget csinálnak" — vagyis eladják, nem maguk élik fel. Másrészt „a nyári munkáltatás idején másutt tekeregvén, sem a városnak, sem más lakostársaiknak semmi szolgálattal nincsenek, és emiatt a városban a napszámosoknak legnagyobb szűki vagyon."

15 Nemcsak a hajdú városokban, hanem a megyékben is a bériimitáció a módosabb gazdák és földesurak érdekében olyan alacsonyra szabta a munkabéreket, hogy a legények nem szívesen kötötték le magukat, inkább alkalmi munkákat vállaltak, mint vándormunkások. A békéscsabai szolgabíró a szolgálatba állani nem akaró szegénynépet, akár férfiak, akár asszonyok, keményen megpálcáztatja, mert „a henye betyárkodást megszokott és csupán mások javára ásítozó személyek" — vagyis munkakerülők.

16 A hatóságok nem akarják megérteni, hogy a földesuraknak kellene a szegénynép megélhetését munkaalkalmak és megfelelő bér biztosításával elősegíteni. A szegénynépet munkakerülőnek tartják, — akár akar dolgozni, akár nem. Szabolcs megye rendéi 1775-ben rendszabályt dolgoztak ki a „henyélő betyár emberek" megzabolázására, akiknek lappangtatói leginkább a külső korcsmárosok, az útmenti csárdák bérlői. Kötelezik őket, hogy „ha valamely kóborló emberek a kortsmán korhelykednek, s időt töltenek (huzamosabban tartózkodnak), az ilyeneket a kortsmárosok a közelebb eső helység bíráinak azonnal hírül adják. Ha ebben a kortsmárosok vagy a bírák a parantsolatot el nem követik, a tömlöcbeli büntetést el nem kerülik." Megfelelő rendszabályok hozatala végett Szabolcs megye ezt a rendtartást a szomszédos megyéknek is megküldte azzal, hogy hasonlóképpen járjanak el mind a betyárok, mind lappangtatóik ellen.

17 1784-ben a Békés megyei főszolgabíró is elrendeli, hogy „akik a tunya életet kedvelő betyárok számát szaporítják, azonnal elfogattassanak."

18 A betyárok ebben az időben még nem haramiák, rablók és útonállók, hanem elkeseredett szegényemberek, — nemcsak fiatal legények, hanem az idősebb korosztály is betyárnak számít, ha nincs „állandó helye", ha nem áll a gazda állandó hatalma és felügyelete alatt. 1788-ban a békési főszolgabíró elrendeli, hogy a helységek bírái „a szegénységtől nyomatott személyek" lajstromát is készítsék el számára. Erre azért volt szüksége, hogy „valamely gonoszság történtével a gyanút annál egyenesebben lehessen intézni."

19 Elsősorban a szegénynép volt a gyanús, ha valamilyen vagyon elleni bűntett kinyomozásáról volt szó: a gazdag ember minden gyanú felett állt. 1792-ben a pásztorok és a betyárok engedély nélküli járását-kelését eltiltják a pusztákon abban az esetben is, ha eltévelyedett marha kereséséről van szó. A kóborlás minden fajtája a szegénynép gyanúsítására ad alkalmat és lehetőséget.

20 A katonai újoncok állításának megkönnyítésére 1840-ben kiadott országgyűlési utasítás szerint „kóborló az, ki sem állandó lakhelyére, sem szülőire, vagy más hasonló állapotjára nézve törvényhatósághoz állandóul tartozónak nem tekintethetik. Ennélfogva mindenütt csak ideiglenesen mulat (tartózkodik), útilevelekkel ellátva nincsen. Úti levél nélkül kóborló személy ott állítandó katonának, ahol elfogatik."

21 A hajdúvárosok rendtartása sem a napszámosokat, hanem a mezővárosok gazdag polgárainak az érdekeit védi. A rendtartás is az elnyomás fegyvere, amely a több és a jobb kereset után járó, állandó lakhelyüktől valóban elcsa-