A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)

PETERCSÁK Tivadar: Baromfitartás Filkeházán

238 PETERCSÁK TIVADAR kacsákat és kislibákat kb. egy hónapig etetik darával és dudvával. Részükre az asszonyok naponta szednek csenalat sarlóval, és késsel vagy szecskavágóval aprítják fel. Ehhez a munkához használaton kívüli kestyüi húznak a kezükre vagy ronggyal becsavarják. Kora tavasszal gyakran visznek be a házba gyeptéglát és a kislibák elé teszik, hogy csipegessék a sarjadó füvet. A nagyobb csirkék, a jércék, jércikék már szemes takarmányt kapnak naponta többször is. Később a liba és kacsa is szemes takarmányt, főtt krumplit eszik és füvet szed magának a kertben. Nyáron, aratás idején minden nap egy ponyva gereblye lést (a tarlón összegereblyélt kalászok) visznek haza, s az udvaron szétszórva másnap ezt eszi az aprólék. Az etetés az asszonyok és lányok dolga. A szemestakarmányt szakajtóban vagy a konyhából már kidobott edényben viszik ki az udvarra és miközben szétszórják, a következő szavakkal hívják össze az aprólékot. Kiscsirke: cibikém-cib-cib-cib, picikék-picikék, cib-cib-cib. Tyúk: tyu-tyu-tyu, tyutyukámtyu-tyu-tyu. Kacsa: táj-táj-táj, tasukám-tas-tas-tas, tas-tas-tas, taska-taskataska, sapukám-sap-sap-sap. Liba: sapukám-sap-sap-sap, sap-sap-sap, libukámlib-lib-lib, zsuzsukám-zsu-zsu-zsu. Pulyka: pity-pity-pity, pí-pí-pí. A baromfiféléket egyaránt a hisste, hisseheee, hisss kiáltással zavarják el. A baromfiaknak nem adnak nevet, esetleg a színükről jegyzik meg a család tagjai egymás között a tyúkokat: pl. kendermagos, kontyos, piros, fehér, fekete stb. A baromfifélék legnagyobb ellenségei a ragadozók. A sas ellen fényes üveget tűznek egy magas rúdra, ami a nap sugarait visszaverve elriasztja. Az üvegen kívül zörgő dobozokat és kereplőket is felraknak a fákra. A patkányok ellen patkányfogóval, csapdákkal védekeznek. Az aprólékot az elkóborgástól is védeni kell, ezért az udvarokat igyekeznek mindenütt bekeríteni. A ház előtt húzódó kerítések mindig jobbak, mint a hátul levők. Az 1950-es években még a léckerítés volt az általános, ma egyre több a vaskerítés. A veteményes kerteket paticskerítéssel védik, a friss veteményekre pedig még gallyakat is tesznek, hogy a tyúkok ne tudják kikaparni. A libákat, kacsákat nem őrizték. Engedték, hogy szabadon menjenek a rétre és a patakra, csak időnként küldték utánuk a gyerekeket, nehogy messzire elkerüljenek. Ennek ellenére sokszor előfordult, hogy este a falutól 1—2 km-re, a patakban találták meg a libákat. A libákat és kacsákat meg is jelölik, hogy könnyebben felismerje a gazdája. Festékkel különböző jeleket kennek rá, vagy a farka végéből levágnak, esetleg a talpából csippentenek ki egy darabot. A csirkék nagy részét levágják a nyári munkák idején, de bizonyos számú tyúkot magnak hagynak a következő esztendőre. A télre meghagyott tyúkok száma családonként változik: 60—70 tyúkból 20—25-öt, a kisebb gazdaságokban 10—15-öt tartanak meg. A tyúkok mellett néhány kakast is hagynak, amit paprikás és borsos szalonnával is etetnek, hogy bátrabb és ugrósabb legyen. A felesleges kakasokat levágják, főleg csépléskor. Libából és kacsából a hízóba fogottak mellett egy-két tojót és egy gúnárt (hím liba), ill. kacsért (hím kacsa) tartanak meg télre. Téli reggeleken később engedik ki a baromfiakat, este pedig korábban zárják be, mint nyáron. Télen naponta kétszer-háromszor kapnak