A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KUNT Ernő: A magyar népi temetők szemiotikai elemzése

A MAGYAR NÉPI TEMETŐK SZEMIOTIKAI ELEMZÉSE 493 tengelyre felfűzve sorakoznak — a fa strukturális követelményeihez igazodva —, bármilyen bőséges is legyen számuk. Sehol sem találkozunk erőszakosan kialakított, a faanyaghoz nem alkalmazkodó formákkal. A fejfa formái mindaddig megőrzik jelentésüket, mindaddig dekódolhatók, ameddig a fejfa egyáltalán létezik, az időjárási viszontagságok hatására anyagában tönkre nem megy. Az írás a fejfán — mivel természete szerint széles, horizontálisan terjedelmes felületet kíván — rövid, természetellenes egységekre darabolódik. A szöveg tartalma is megsínyli ezt a kényszerű töredezettséget (vö. 19. kép ilyen sorait: „Egyászsir", „tetemétélt", „74 évet meg"). A fejfára vésett, karcolt, vagy csak egyszerűen tintaceruzával felírt szöveg 10—14 év alatt értelmezhetetlenné válik. A fa rostos szerkezete igen zavarólag hat a betűk függőleges részeinek értelmezésekor, ezért igyekeznek írott betűtípusokat használni (21. kép). Végkövetkeztetésül tehát megállapítható, hogy a fejfa felirata esetében egy kódolási szisztémának ellentmondó jel-eszköz-választásnak vagyunk tanúi. A fejfán található térbeli díszítmények kódolása harmonizál a sign-vehicle-el: ameddig egzisztál az egyik anyagában, addig funkcionál a másik jelentésében. A megítéléshez természetesen ismernünk kell a célt: a halott emlékét minél tovább fenntartani. Nem látszik kétségesnek tehát, melyik kódolási szisztéma az ősibb s melyik másodlagos. A ma már általánosan csak dísznek tekintett térbeli díszítés korábban minden bizonnyal kódként funkcionált, a ma értelmezhető kód, az írás a fejfán egykor bizonyára nem szerepelt. Szintén cifra, cifraság, dísz kifejezésekkel jelölik Északkelet-Magyarországon a fejfának egy eddig még nem tárgyalt részét, amelynek — úgy tűnik — csaknem annyi köze lehetett egykor a jelentéshez, mint ma az írásnak. A rovásírás szisztémájához látszik közel állni, illetve a „rovásfák"-hoz. A fent jelzett terület fejfáinak nagy részén található az írásos oldalon, a szöveg felett, vagy alatt egy — a fejfa hossztengelyére merőleges irányban mélyen berovátkolt, párhuzamos bevágásokkal felosztott — mező. Ez a mező mindig frontálisan, tehát egy nézetre szánva jelentkezik. A megmunkálás módja, az osztatok száma csaknem falvanként különbözik. Találhatunk egészen durván, markánsan — láthatólag lapolóbárddal, szekercével — bevágott osztatokat (22—23. kép), gondosabban, de még mindig rusztikusán megmunkált osztatokat (24. kép), s gondos szekerce- és vésőmunkával kialakított osztatokat (25—26. kép). Ugyanezen példákon látható, hogy az osztatok száma is igen változó, kettőtől nyolcig terjedhet. A vízszintes osztatokat gyakran hagyják érintetlenül, de épp oly gyakran rovátkolják be — a fejfa hossztengelyével egyirányú — apró vésőrovásokkal. Egyszerűbb formája ezen eljárásnak a 24. képen látható, változatosabb a 25., 26. képeken. A vízszintes és függőleges tagolás oppozíciója, valamint a mindkét irányú osztatok gazdag számbeli variálhatósága kódolási lehetőséget kínál. Ezt figyelhetjük meg a 27. kép temetői összképén, ahol a fejfa vízszintes osztatainak gazdag variációs lehetőségeit láthatjuk. A 18. kép női fejfájának alsó egyharmadán, a 21. kép felső egyharmadán láthatók a vízszintes főosztatokon különböző számú függőleges beróvások. Mit jelentenek ezek az osztatok? Jelentenek-e egyáltalán valamit? — A helybeliek semmit sem tudnak mondani erről. Pányokon a fejfa készítője is csak annyit tudott, hogy így örökölte a formát a „cifrasággal" elődeitől, maga