A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KUNT Ernő: A magyar népi temetők szemiotikai elemzése

A MAGYAR NÉPI TEMETŐK SZEMIOTIKAI ELEMZÉSE veszik körül a gyermeket

22 a temetőben is a felnőttek fejfáinak kicsinyített mása jelzi őt (9—12. kép). A fejfa formája. Ahhoz, hogy sajátos jelfunkciójának eleget tegyen, szembetűnően különböznie kell a fejfának az adott terület egyéb hasonló, fából készült faragványaitól. Ahhoz, hogy több közlemény hordozója lehessen a fejfa, nagy formáján belül jól szeparálható részeket kell elkülöníteni tudnunk. Meg kell állapítani tehát a fejfa invariánsait, azokat a formai elemeket, amelyek a fejfát az időbeli változások, a formai variálódás ellenére is fejfává és csak fejfává teszik. Meghatározó invariánsnak a fej-vészt és a nem fej-vészt illetve ezek oppozícióját tartom. Fej: a legdúsabb térbeli vagy síkbeli díszítések hordozója, a fejfa felső részén. Általában a fejfa felső egyharmadát teszi ki, néha kisebb, sokszor pedig nagyobb részt foglal le magának. A fej-rész gyakran oly gazdagon díszített, hogy az egyéb részek teljesen elcsökevényesednek hozzá képest.

23 A fejrész általában körplasztika: minden nézetből érvényesülő. Nem-fej: több rész egysége, amelyhez tartoznak: Láb: szinte teljesen megdolgozatlan, sokszor még a kérget is rajtahagyják, tuskó karakterű. Ezzel igyekeznek a fejfá-