A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)
FÜGEDI Márta: A mezőkövesdi kékfestő műhely
A MEZŐKÖVESDI KÉKFESTŐ MŰHELY 461 4. kép. A tarkázás (5—8. kép). A minták nagy része Esztergomból és Gyöngyösről származik. A monori festőtől is kaptak néhányat, aki maga is készített formákat. A műhelyek között szokásos volt az is, hogy egy-egy mester néhány mintát elcserélt egymással, hogy felújítsák a készletet. A tarkázó asztal mögött áll a sasi, a mintázásnál használt fedőanyag, a pap tárolására szolgáló edény, egy kb. 60x60 cm-es láda, benne két, egymásba illeszkedő fakeret. A láda aljába sűrű keményítőt öntenek, erre helyezik a keretet. A keretbe kenik mintázásnál a fedőanyagot, a papot. A keményítőn rugalmasan fekszik a keret, ezzel biztosítják, hogy a formát a pépbe belemártva a mintafa minden részére egyenletesen és megfelelő mennyiségben kerüljön a massza. A mintázás anyaga, a pap ólomvegyületek, rézgálic, gumiarábikum és más anyagok keverékéből készül, különféle követelményeknek megfelelően különféle összetételű lehet. A különböző alapszínű és minőségű kékfestő kelme készítéséhez más és más összetételű, külön receptek szerint készült papot használnak. A különböző színű kékfestő mintázásához szükséges fedőanyagok készítésének receptje a műhely legrégebbi, 1909-ből származó pénztárkönyvéből:
