A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

FÉL Edit–HOFFER Tamás: A matyó hímzés alakulása és a magyar népművészet stíluskorszakai

444 FÉL EDIT—HOFER TAMÁS varrt madarak a régi sárközi főkötők kiskutyának nevezett madaraihoz hasonlítanak. A sok spirál és csigavonal a hímzés összhatását közelebb állítja a sárközi halottas párnákéhoz és korai tökötökéhez, s az edélyi vászonhímzés anyag mélyebb rétegeihez. Ezek a spirálok, a láncöltésadta rajzos hatás bizonyos rokonságot mutat a korábban bemutatott régi főkötőkkel, sőt a pávás párnavég más varrótechnikával kivitelezett föllazító kaccsaival is. Közbevetve megjegyezzük, hogy épp ezek a bőven és ügyesen alkalmazott spirálok bizonyítanak ennek a darabnak a régisége mellett, hiszen a spiráloknak ilyetén alkalmazása még hazánk területénél tágabb körben is régtől fogva elterjedt, mint régies stílusjegy, amit általában tömörebb folthatásra törekvő motívumok váltanak le, szorítanak ki, ahogy közeledünk a jelenhez. A következő emlékcsoportról nincs szükség bővebben szólnunk, mivel ismertek, sőt éppen ezek ismertek úgy, mint a „régi matyó hímzés". Ismét lepedővégeket mutatunk be (vö. 11. kép), ezek a lepedők azonban már gyolcsból vannak és a hímzés nagyobbik részét az öltéseket jobban tartó, hozzájuk varrott vászon fiókokra dolgozták. A hozzávarrt fiók megjelenésével a minta két részre tagolódik, a lepedőfiókra varrt nagy kerek rozettákból és kísérő motívumaikból kialakított sávra és fölöttük virágtő sorra. Ezt a tagolást kiemeli, hangsúlyozza a fiók és a lepedő közé varrt gyári szalag s az azt kísérő varrott vonalsorok. Ha a virágtöveket összehasonlítjuk az előbb látottal, kitűnik rokonságuk is, de egy egyszerűsödési folyamat is: tömörítés a kompozícióban, egyszerűsödés az öltéstechnikában. Jóformán csak a laposöltés és a száröltés marad. Ez a fajta hímzés feltehetően egymás mellett élt a régi stílusú keresztöltéses varrásokkal s a jellegükben még koraibb vagdalásos-laposöltéses munkákkal. Egyidőben ez a sokféleség nem meglepő, a jelesebb hímzővidékeken mind több technika, több hímzőstílus él vagy élt egymás mellett. Kalotaszegen például a kövesdihez hasonló geometrikus vagdalásos-laposöltéses munka, keresztöltéses varrás és az írásos, amiben legegyénibbet alkottak. A régi matyó szabadrajzú darabokon jól látható a régi stílusú hímzésekre országosan jellemző mintaszerkesztés, kompozíciós rendszer. Az egyes minták ritkásan vannak elhelyezve, közöttük jól megkülönböztethetők a hangsúlyos és hangsúlytalan elemek, a különböző nagyságrendű motívumok. Elhelyezésük mértaniasan szabályos: fönt a virágtövek szimmetrikusak, egymástól egyforma távolságra ismétlődnek. Az alsó sávban, a koszorúszerű ágak közé foglalt rozetták függőleges és vízszintes tengely mellett egyaránt szimmetrikusan vannak kialakítva, s a minta egyforma szakaszai szabályosan ismétlődnek. A színek használatában dominál a piros, amit inkább a mellék-motívumokban kevés kék egészít ki. Hogyan alakult ki, hogyan született meg ezen az alapon, ezek után az egymás mellett élő régi hímzőstílusok után az a matyó hímzés, mely országvilág előtt olyan híressé vált? Nem kell szükségszerűen feltételeznünk valamely fokozatos átmenetet. Noha a Néprajzi Múzeum gyűjteményében van néhány olyan darab, ami mintha a régi mintaszerkesztési rendszer fölbomlásáról és a régi szabályos geometrikus kompozíciót fölváltó szabad szerves virágmintaszerkesztés korai kísérleteiről tanúskodna. A születő új stílus új sajátságait egy túlnyomóan pirossal s kevés kékkel kivarrt lepedőn mutatjuk be (13. kép). A hímzés a korábbi példákhoz hasonlóan